46256
Selye János Gimnázium

A komáromi Selye János Gimnázium az idei év során bekapcsolódik a Körforgásos gazdaság köre elnevezésű projektbe, melynek keretén belül ma indulnak az ingyenes előadások a diákok számára.

A projekt célja, hogy bemutassa és megismertesse a szlovákiai és magyarországi diákokat a körforgásos gazdaság (cirkuláris gazdaság) fogalmával és működésével – a projekt első részében így a koncepció elméleti részével foglalkoznak a diákok. A pályázat viszont mindezek mellett célként tűzte ki a körforgásos gazdasági elv gyakorlati alkalmazását, ezért a praktikus, mindennapi életben is használható tanácsok és megoldások mellett szelektív hulladékgyűjtő edényeket helyeznek el az iskola minden tantermében az elkövetkező hónapok során.

A projekt része ugyanakkor a magyarországi és szlovákiai diákok együttműködése, melynek során úgynevezett cirkuláris iskolákat hoznak létre.

A projekt befejezése után minden iskola kap egy elismervényt körforgásos iskola jelöléssel.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a Szlovák Köztársaság költségvetéséből finanszírozott projekt az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg három szervezet, a Komáromi Regionális Fejlesztési Ügynökség, a Körforgásos Gazdasági Intézet és a Rába–Duna–Vág Európai Területi Társulás összefogásának köszönhetően. A projekt fő partnere az RRA Komárno.