Fotó: Tasr

Andrej Danko, az SNS elnöke fellélegezhet. A köztársasági elnöki vétó ugyanis nem riasztotta vissza a képviselőket attól, hogy megszavazzák a kereskedelmi üzletláncokra kivetendő különadót.

A nemzetiek elnöke volt ugyanis az, aki a kormányhármasból leginkább küzdött ennek a javaslatnak a keresztülviteléért.

Mindenkit azonban nem sikerült meggyőznie, az előző parlamenti ülésen még nem támogatta a javaslatot a Most-Híd valamennyi képviselője, így csak 74 szavazatot sikerült megszereznie.

Hiányzott annak a két képviselőnek a szavazata is, akik a Sieť listáján jutottak be a törvényhozásba – azaz Katarína Cséfalvayováé és Martin Fedoré.

A december 13-ai rendkívüli parlamenti ülésen, amelyet Andrej Danko házelnök azt követően hívott össze, hogy Andrej Kiska államfő a szóban forgó törvényt megvétózta, azonban a két képviselő megváltoztatta a véleményét. A törvény így keresztülmehetett a törvényhozáson, annak ellenére, hogy egyetlen tollvonást sem változtattak benne.

„Mivel gyakran emlékeztetem a koalíciós partnereket arra, hogy be kell tartani a kormányprogramot külpolitikai téren, nem lenne helyénvaló, ha nem támogatnám azt a törvényt, amely a kormány programtervezetében szereplő kompromisszumból ered, annak ellenére, hogy továbbra is érvényesek a törvénnyel kapcsolatos fenntartásaim” – nyilatkozta Katarína Cséfalvayová a szavazás után.

Bugár hatott a képviselőire?

Martin Fedor azt állítja, hogy nem változtatta meg a véleményét, és ugyanúgy nincs meggyőződve a kereskedelmi üzletláncokra kivetendő különadó bevezetésének szükségességéről. „A kifogásaimat ott mondtam el, ahol kell, azaz a képviselői klub ülésén” – fűzte hozzá.

S bár a képviselői eskü világosan meghatározza, hogy minden képviselő a saját tudása és lelkiismerete szerint szavazzon, Fedor azt állítja, most a politikai kritériumokat és „egyéb érdemi fenntartásokat” vett figyelembe, amelyek Szlovákia politikai stabilitását célozzák. „És garanciákat kaptam arra is, hogy a törvénynek nem lesznek olyan következményei, amelyektől tartottam” – jegyezte meg eredeti álláspontja megváltoztatása kapcsán a képviselő.

Azt, hogy Bugár Béla pártelnök gyakorolt-e rá nyomást, nem erősítette meg, de nem is cáfolta. „A fenntartásaimat a képviselői klub ülésén elmondtam. Ez minden, amit ezzel kapcsolatban mondhatok” – fűzte hozzá Fedor.

Debnár Klára, a Most-Híd szóvivője az Aktuality.sk portálnak elismerte, hogy a törvényjavaslat hosszabb politikai vitát váltott ki a képviselői klub ülésén. „A Most-Híd képviselőinek álláspontja azonban világos és olvasható volt. A támogatásuk feltétele a párt prioritásainak figyelembevétele volt, amelyeket a törvénybe belefoglaltak. Ezért a parlamenti frakciónk képviselői, beleértve Katarína Cséfalvayovát és Martin Fedort is, a törvény mellett szavaztak” – fűzte hozzá a szóvivő.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)