Fotó: HE

Mostantól immár 84 oldalon, változatlan áron kapható a Magyar7 hetilap. A Magyar7 2. heti számának tartalmából válogattunk:

Aktuális – a vártnál jobban gazdálkodott Szlovákia, együttműködik a Besztercebánya és a Nógrád megyei önkormányzat.

Kövesdi Károly Tízmillió rabszolga üzenete címmel írt jegyzetet, melyben a magyarországi politikai helyzetet elemzi.

Ehhez kapcsolódva Kolek Zsolt a magyarországi választásokra figyelmeztet: 2019-ben előbb az európai parlamenti mandátumokért, majd az őszi önkormányzati választásokon szállnak versenybe a magyarországi pártok.

B. Vida Júlia Esterházy János boldoggá avatási eljárásának posztulátorával, fr. Cebula Pawel lengyel minorita szerzetessel beszélget, aki magyarul is kiválóan tud. Elmondta, több éves folyamat a boldoggá avatás, ami azt bizonyítja, hogy ha a gyarló ember együttműködik az Úrral, boldoggá válhat, megboldogul Istenben.

„János már Isten szolgája, ezért kérhetjük a közbenjárását. Vannak olyan csodák is, amelyek ugyan nem számítanak „jó pontnak” a boldoggá avatás folyamatában, de nagyon örülnénk nekik. Ilyen csoda lenne például a magyar-szlovák megbékélés. A vértanúhalál azonban önmagában is elegendő ahhoz, hogy János a boldogok sorába kerüljön” – mondta.

Miért szegényebbek a Dél-Szlovákiában élő magyarok? – teszi fel a kérdést Horbulák Zsolt, s felhívja a figyelmet az ingázás veszélyeire. Kifejti, az egyedüli helyes megoldás a szülőföldön való maradás lenne.

Magyar gyereket magyar iskolába! címmel Fóthy János írását olvashatjuk, hiszen édes anyanyelvünk legdrágább kincsünk, s arra kell törekednünk, hogy gyermekeink kisebbrendűség nélkül őrizhessék meg az identitásukat.

Babucs Zoltán hadtörténész a doni katasztrófa körüli máig élő tévhitekre világít rá, s arra, hogy ki kell mondani: a vesztes oldalon álltunk ugyan, de apáink, nagyapáink becsülettel, hősies módon megállták a helyüket!

Böszörményi István a cseh uralom kezdetére emlékezik Losoncon, Lacza Tihamér pedig az első magyar nyelvű újságra és elindítójára: a Magyar Hírmondóra és alapító szerkesztőjére, Rát Mátyás evangélikus lelkészre. Kovács László Zboró várába kalauzol el bennünket.

A Tájaink rovatban ellátogathatunk Borsiba, II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem szülőfalujába. Beszélgetést olvashatnak a Kicsi Hanggal, a Via Nova ICs, a Kerecsen Motoros Egyesület vezetőivel, a Tóth János tévéfilmsorozatból ismert Molnár, azaz Csémy Balázzsal, s a gömörsídi palóc pacsirtával, Kovács Benko Fruzsina Borbálával.

Új kollekció ötletével, nagyszerű tervekkel és kreatív lendülettel vág neki a 2019-es évnek Kiss Kósa Annamária, az idén 15 éves, feltörekvőben lévő Koka Fashion Design divatmárka megalapítója. Közel félszáz év kutatását, megfigyeléseit, ismereteit foglalja össze Gordon László A Felvidék gyöngyszeme: a Gömör-Tornai-karszt című fotókiállítása, aki fontosnak tartja, hogy az emberek megismerjék a vidéküket, s tisztelettel viszonyuljanak a természethez.

Kaszmán Zoltán Balassi Bálintra emlékezik, akit mostanság szlovák versírónak titulálnak. De vajon ki lesz a legnagyobb szlovák? – a Szlovák Rádió és Televízió össznemzeti ankétot hirdetett, s a százas listára kérdéses személyiségek is felkerültek, így például Mária Terézia szlovák uralkodóként 22. lett, míg I. Mátyás király, Csák Máté, báró Mednyánszky László, Benyovszky Móric is belefért a százba. A szavazás eredményét május elsején ismertetik majd, de valahogy sejteni lehet, hogy a legnagyobb szlovák a Štúr–Štefánik–Dubček trióból kerül majd ki.

A Kávézó rovatban Szilágyi Orsolya dietetikus divatdiéták helyett kiegyensúlyozott életmódot javasol, Baán Szabó Ilona a szerencsehozó növényekről szól. Ellátogathatunk Szibériába, illetve a mozikba is.

Az Ízlelő rovatban a ropogós, bőrös sertéssült és a mézeskalácsos töltelékkel ízesített Gundel-palacsinta receptjét találjuk. Jelentkezik az Autó, Szurkoló rovat is. A TV műsor január 18-ig szól. A keresztrejtvényben Leonardo da Vinci mondását fejthetik meg. A hátlapon a százdi római katolikus templom fotója látható.

Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg a lapot itt.