3dman_eu / Pixabay

A koalíciós partnerek arra kérték Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi minisztert, hogy ne nyissa meg a marihuánabirtoklás legalizálásának kérdését. Ennek ellenére saját elmondása szerint néhány esetet dekriminalizálna.

Gál elsősorban a szerinte legártatlanabb eseteket dekriminalizálná. „Amikor például egy diák ifjúkori megfontolatlanságáról van szó, aki vásárol egy marihuánás cigarettát, hogy kipróbálja azt, büntetni kellene ugyan, de nem úgy, hogy a 16 éves korában elkövetett tettének következményeit egész életében viselje” – mondta Gál.

Egy enyhébb javaslatot már nyáron előterjesztett a miniszter, a koalíciós partnerek azonban szerinte nem akarják a témát tovább feszegetni. „Éppen azért, mert januárban egy számomra is kissé eltúlzott javaslatot terjesztettek elő, a társadalom óvatosan áll a kérdéshez. A koalíciós partnereink is kijelentették, nem értenek egyet azzal, hogy ezt folytassuk, mert nagyon megosztja a társadalmat” – magyarázta Gál.

Mint mondta, az év elején még elődje,

Lucia Žitňanská (független) minisztersége idején terjesztették elő azt a törvényt, amely enyhítette volna a kemény drogok használatáért járó büntetéseket.

„Ez a javaslat az én véleményem szerint is eltúlzott volt. Beletartozott volna a kokain és a heroin is. Számomra azonban elképzelhetetlen, hogy ezeknek a kábítószereknek a használata és tartása, még ha kis mennyiségben is, de büntetlen maradjon” – fogalmazott Gál.

(TASR/Felvidék.ma)