Menyhárt József (Fotó: Oriskó Norbert)

Sokakat meglepett és többen a csalódottságuknak is hangot adtak a közösségi hálón amiatt, hogy Menyhárt József, az MKP elnöke visszalépett az államfőjelöltségtől. A szlovák média viszont visszafogottan reagált a hírre, a legtöbb lap vagy hírportál többnyire csak a hírügynökségi tudósításra szorítkozott, mely szerint Menyhárt a döntésével a demokratikus jobboldal összefogását kívánja erősíteni.

Tény, hogy Menyhárt az első jobboldali jelölt, aki hivatalosan bejelentette a visszalépését, mégpedig Robert Mistrík független jelölt javára. Menyhárt azt állítja, a jobboldali összefogásnak az a tétje, nehogy Šefčovič (a Smer jelöltje), illetve Harabin is bekerüljön a második fordulóba.

A Denník N portál szerint azonban Menyhárt esélye nem egészen egy hónappal az államfőválasztás előtt kicsi volt a jó eredményre. A Focus ügynökség legutóbbi felmérése alapján csak a megkérdezettek 1,4 százaléka támogatta, az AKO ügynökség legutolsó felmérésében pedig 1,5 százalékuk, és jelentősen lemaradt legfőbb ellenfele, Bugár Béla mögött is.

A visszalépésről a portál szerint hétfőn az MKP elnöksége hozott döntést, de az ellenzék már a múlt hét óta rebesgette annak lehetőségét. Az MKP elnöke a visszalépéséről beszélt Robert Mistríkkal, az OĽaNO elnökével, Igor Matovičcsal és az SaS elnökével, Richard Sulíkkal is.

„Én ezt nagyon kedvező gesztusnak tartom a magyar párt részéről a politikai spektrum demokratikus részével és annak választóival szemben”

– jelentette ki Matovič. Hozzáfűzte, Menyhárt a találkozásukkor arról beszélt, hogy a Harabin-veszély nagy, s lehet, hogy hozzá tud egy kicsit járulni ahhoz, hogy Harabin ne veszélyeztessen bennünket a második fordulóban.

(Denník N/Felvidék.ma)