Molnár Rozália, Balla Rita, és a galéria igazgatója (Fotó: Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)

A téli sötét napokon az ember fokozottan igényli a fényt, a napsugarat, a derűt, hiszen nemcsak az évszak hat negatívan egyes emberek lelkivilágára, de a körülöttünk lévő történések is oly sok bajt hordoznak, hogy keressük a harmóniát, a nyugalmat, a szépet, a színeset, a változatosat, az érdekeset.

Mindez Molnárné Wirth Rozália egyedi és különös műveiben megtalálható. A párkányi Barta Gyula Galériában a hétvégén nyitották meg a művésznő Fényszilánkok című, különös technikával készült alkotásainak kiállítását.

A Barta Gyula Galéria kiállítótermében (Fotó: Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)

Balla Rita, a fiatal párkányi kiállításrendező ezekkel a szavakkal nyitotta meg a szakrális üzenetet is közvetítő tárlatot: „Molnár Rozália Komáromból jött hozzánk kiállítani egy vándorkiállítás keretén belül, melynek következő stációja lett Párkány. Stációt mondtam, nem véletlenül használva ezt a kifejezést.

Oly sok téma mellett, melyet Rozália művészetén keresztül feldolgoz és bemutat: a zene, a cirkuszi forgatag, a gyermektémák, a legkiemelkedőbb és a hozzá legközelebb álló a szakrális tematika.”

A művésznő azt vallja magáról, hogy bárki lehetne a helyében, de mégis ő áll itt, mert érzése szerint Isten őt választotta ki arra a feladatra, hogy művein keresztül szóljon a keresztény hit fontosságáról századunkban – tette hozzá.

Molnár Wirth Rozália kisfia is szerepelt a megnyitón (Fotó: Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)

S művészete mikor is lenne időszerűbb, mint korunkban, ahol az önmagát oly nagyon keresni akaró ember elveszíteni látszik keresztény hitét – fogalmazott a megnyitón Balla Rita.

Művei szépségét egyrészt a lelkéből fakadó fény adja. Nem látunk terhes kompozíciókat, meghasadt, szenvedő alakokat, csak az áradó fényt. Művei megnyugvást, lelkünknek kellemes érzetet adnak. Erejük abban rejlik, hogy az alkotások képesek egy profán teret szakrálissá formálni – hangzott el a megnyitón.

A másik kiállító a csallóközi Valacsay Olga, akivel Molnár Rozália több alkalommal is együtt mutatta be alkotásait. Az ötgyermekes édesanya a női lélek legfinomabb és legszebb színeit, motívumait ötvözi az ékszereibe.

Valacsay Olga és dr. Szilas László (Fotó: Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)

Mint a műveit méltató esztergomi Szilas László elmondta:  „Valacsay Olga öt gyermek édesanyja, így szerteágazó alkotói tevékenységét természetesen a családanyai kötelességek teljesítése mellett végzi.

Baráti köre és főleg Rozika bátorításának és támogatásának köszönhetően Ékes jelek címmel kerülnek bemutatásra káprázatos ékszerei.”

Kedves színfoltja volt a megnyitónak a helyi Liszt Ferenc Művészeti iskola kisdiákjának zeneszámán kívül Molnár Rozália legkisebb gyermekének, a 10 éves Hunornak a prózai előadása is.

Ékszerek (Fotó: Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)

A megnyitó után Molnár Rozália is megszólalt, szavaiból az alkotó ember szeretete, derűje áradt, hasonlóan, mint a képeiből, melyre korunkban egyre nagyobb szükség van. A sokáig tartó érdeklődés, beszélgetés is ezt tükrözte a teremben.