(Fotó: National.ae)

A hét elején Ferenc pápa is részt vett az Abu-Dzabiban szervezett vallásközi találkozón, melyen Ahmad et-Tajjeb szunnita imámmal együtt nyilatkozatot írtak alá, hitet téve a béke és az együttélés mellett.

A Szentatya Mohamed bin Zájed Ál Nahján sejk, Abu-Dzabi trónörököse meghívására érkezett az emírségbe. A konferencia fő szervezője Ahmad et-Tajjeb, a kairói al-Azhar mecset és egyetem főimámja, a szunnita iszlám legmagasabb rangú vallási elöljárója, aki már többször találkozott Ferenc pápával. A konferenciát az általa alapított Muslim Council of Elders (Vének Muszlim Tanácsa) védnöksége alatt rendezték meg.

Az emberi testvériségről szóló nemzetközi vallásközi konferenciának mintegy hétszáz részvevője volt. Az Abu-Dzabiban székelő Vének Muszlim Tanácsának az a célja, hogy áthidalja az iszlámon belüli szakadékokat, közvetítsen a vitázó felek között, és a szélsőséges uszítókkal szemben megvédje az emberi értékek és a tolerancia vallási üzenetét.

Az előadásokból és workshopokból álló program három tematikus részre oszlott: az emberi testvériség alapelveire, a közös felelősségre, valamint a kihívások és lehetőségek témájára. Az Egyesült Arab Emírségek kormánya erősen támogatja a vallási toleranciát, így e konferenciát is.

Ferenc pápa a konferencián elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy

a vallási vezetőknek a béke hírnökeinek kell lenniük, és tiszteletben kell tartaniuk Isten minden gyermekének a méltóságát. Figyelmeztetett, hogy az emberiség jövője forog kockán, ha a különböző vallású emberek nem működnek együtt a béke érdekében. Vagy együtt építjük a jövőt, vagy nem lesz jövő

– jelentette ki.

Mint kiemelte: „Ebben a nehéz történelmi pillanatban a vallásokra vár a halaszthatatlan feladat, hogy aktívan részt vegyenek az emberi szív lefegyverzésében. A fegyverkezési verseny, a befolyás kiterjesztése mások területeire, az agresszív politika mások kárára soha nem vezet el a stabilitáshoz. A háború nem teremt mást, mint nyomort, a fegyverek nem mást, mint halált!

A testvériesség azt kívánja tőlünk, a vallások képviselőitől, hogy a háború fogalmának minden árnyalatát utasítsuk el, ne igazoljuk. Legyen ez a szó önmaga, a maga nyomorúságos kegyetlenségével.”

A Vatikán és az al-Azhar Egyetem a konferencia alkalmából megállapodást írt alá a szélsőséges ideológiák elleni közös fellépésről és küzdelemről.

A Szentatya kedden Abu-Dzabiban, a Zájed stadionban mutatott be szentmisét 130 ezer hívő előtt.

„Boldogok: ezzel a szóval kezdi Jézus az igehirdetését Máté evangéliuma szerint. Ezt a refrént ismétli meg ma is, mintha be akarna vésni a szívünkbe egy alapvető üzenetet, ami minden más előtt áll: ha Jézussal vagy; ha mint az akkori tanítványok, szereted hallgatni a szavát, ha igyekszel mindennap megélni, boldog vagy. Nem boldog leszel, hanem boldog vagy: íme, ez a keresztény élet első valósága – kezdte a homíliáját.

Mint folytatta: „Azért is jöttem, hogy megköszönjem nektek, ahogyan megélitek a most hallott evangéliumot. Azt mondják, az írott és a megélt evangélium között olyan különbség van, mint a leírt és az eljátszott zene között. Ti ismeritek az evangélium dallamát, és magával ragad benneteket a ritmusa.

Olyan kórus vagytok, amelyben jelen van a nemzetek, nyelvek, rítusok változatossága; sokféleség, amelyet a Szentlélek szeret és egyre jobban összhangba akar hozni, hogy szimfóniát alkosson belőlük.

Megérintett, amit Hinder püspök mondott egyszer, hogy nem csupán a pásztorotoknak érzi magát, hanem példátokkal gyakran ti vagytok a pásztorok az ő számára. Köszönet ezért!”

 

(Magyar Kurír, Vatican News; MTI; Avvenire)