A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) „A gyermekvállalás és családalapítás a határon túli magyaroknál” szociológiai kutatásának eredményei azt mutatják, az előzetes tervekkel összhangban közel 10 ezer határon túli vette igénybe a program kínálta lehetőségeket, kétharmaduk a Kárpát-medencéből, a Felvidéken viszont csak pár százan éltek az első évben a lehetőséggel. A Szövetség a Közös Célokért ezért fórumokat szervez annak érdekében, hogy ez az arány változzon, s hogy minél több érintett szülő értesüljön a programról. Alább összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Tavaly január 1-jétől a magyarországi családtámogatási ellátási formák közül két juttatás vált elérhetővé a Magyarország közigazgatási határain kívül élő magyarok számára is. E két támogatási forma az anyasági támogatás és a fiatalok életkezdési támogatása (Babakötvény). A támogatási kérelmet a gyermek születésétől számított hat hónapon belül kell benyújtani a Magyar Államkincstárhoz.

Az anyasági támogatás összege 64 125 forint, ennek megfelelő eurót utalnak az édesanya számlájára.
A fiatalok életkezdési támogatása 42 500 forint, amely a gyermek részére nyitott életkezdési letéti számlán kerül jóváírásra, melyet 18 évesen vehet ki. (A gyermekek részére Start számla nyitható, ahol spórolhatnak a részükre.)

A két támogatásra a kérelem egy adatlapon benyújtható:

• Személyesen:
– a konzuli feladatot ellátó hivatásos magyar külképviseleteken:
http://www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/kulkepviseletek
– Magyarországon az integrált ügyfélszolgálatoknál (kormányablakoknál):
https://kormanyablak.hu/hu/kormanyablakok
• Postai úton: Magyar Államkincstár, 1081 Budapest, Fiumei út 19/A. címre.
• Elektronikusan (ügyfélkapus regisztrációt követően): https://eugyfel.allamkincstar.gov.hu/

A támogatásra Szlovákiában az itt született és itt élő, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény alapján kiadott „Magyar igazolvánnyal” rendelkező gyermek vér szerinti anyja, örökbefogadó szülője vagy gyámja jogosult.

A Felvidéken az igényt a Kérelem anyasági támogatás megállapítására Külföldön született és külföldön élő magyar / nem magyar állampolgárságú Magyar igazolvánnyal rendelkező gyermek esetén elnevezésű formanyomtatványon kell benyújtani.

A kérelmet a gyermek 6 hónapos koráig be kell nyújtani az alapdokumentációval 

Postai benyújtás esetén a következő okmányok csatolása elengedhetetlen: pontosan, hiánytalanul kitöltött 4 oldalas formanyomtatvány, a gyermek Magyar igazolványának a fénymásolata, az édesanya egyéb fényképes igazolványa (pl. személyigazolvány vagy útlevél), a gyermek kétnyelvű szlovákiai születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata.

Hat hónapon túl történő benyújtás esetén részletesen meg kell fogalmazni egy nyilatkozatban, hogy miért nem tudták időben leadni a kérelmet. Fontos, hogy megfelelően és jól legyen megfogalmazva az indok, ami az önhibán kívüli okokat tárja az eljáró hatóság felé. a Magyar Államkincstár ugyanis az önhibából történő késedelmi kérelmet elutasítja.

A formanyomtatványon a kérelmező Magyar igazolványának száma mindenképpen kerüljön feltüntetésre. Ha a kérelem benyújtásakor még nem áll rendelkezésre a gyermek nevére kiállított Magyar igazolvány, ebben az esetben az anyasági támogatás iránti kérelem formanyomtatványán ajánlott feltüntetni azt, hogy a Magyar igazolvány kiadása folyamatban van.

Ilyenkor a gyermek nevére kiállított Magyar igazolvány másolatát – a kiállítást követően haladéktalanul – pótlólag, az ügy iktatószámához kapcsolódóan kell megküldeni az eljáró hatóságnak (Magyar Államkincstárnak), mert csak ezt követően, valamennyi szükséges dokumentum rendelkezésre állása esetén állapítható meg az anyasági támogatás. Ez esetben ajánlott a személyes ügyintézés a magyar külképviseleteken Pozsonyban vagy Kassán.

A pozsonyi konzulátuson a gyermek születési anyakönyvi kivonatának hiteles másolatát vagy az eredeti példányt és az ehhez csatolt  születési anyakönyvi kivonat fordító iroda vagy magánfordító által aláírt/lebélyegzett magyar nyelvű fordítását kérik.

A Magyar igazolvány kérelmezéséhez szükséges:

– minden kérelemhez standard méretű igazolványkép (32×45 mm ), a házilag gyártott fotó nem elfogadható,
– a szülőknek: személyazonossági igazolvány,
– a gyermek születési anyakönyvi kivonatának a fénymásolata,
– hozzátartozói igazolvány esetén a házassági levél fénymásolata.
Az adatlapok és meghatalmazások kitöltése a magyar külképviseleteken vagy a Szövetség a Közös Célokért területi irodáiban (www.szakc.sk) történik.

A Magyar igazolvány elkészülési ideje legalább 2 hónap, így a szülőknek, amennyiben nincs, vagy 2007 előtt készült a Magyar igazolványuk, ajánlott már a várandósság ideje alatt elindítani az igénylést.
Magyar igazolvány igénylése elutasításra kerül, amennyiben az eljáró hatóság a magyarországi személyi és lakcím-nyilvántartási rendszerben szereplőként találja meg a kérelmezőt.

Az eddigi tapasztalatok alapján a leggyakrabban az alábbi információkra hívják fel a fiatal családok figyelmét:

– A 2007 előtt kiadott Magyar igazolványok nem megfelelőek a tények alátámasztására, ez esetben új igazolványt kell kérelmezni.
– A Magyar igazolvány az anya személyi adatainak alátámasztására nem megfelelő, erre mindenképpen más fényképes igazolvány másolatának benyújtása szükséges.
– Az anyasági kérelmen a lakcímeket pontosan, szlovákul, olvashatóan, irányítószámmal együtt kell feltüntetni.
– A formanyomtatványt a személyi okmányon szereplő névvel kell kitölteni, ez a két ország eltérő névhasználata miatt lényeges.
– Ha csak a fiatalok életkezdési támogatását kéri a család, akkor szigorúbbak a feltételek, azaz a születési anyakönyvi kivonat hiteles fordítását is mellékelni kell.

Hol érdeklődhetnek, kik segítenek?

Az ügyintézésben a felvidéki családoknak a konzulátusok és a Szövetség a Közös Célokért társulás irodahálózatának munkatársai több városban nyújtanak segítséget. Az érdeklődők az irodák elérhetőségeiről és a nyitva tartásról a társulás honlapján, a www.szakc.sk oldalon részletes információt kapnak.

A Köldökzsinór programról, a külhonban született magyar gyermekek után járó családtámogatásokról további, részletes információkat a www.csalad.hu oldalon kereshetnek.

Az anyasági támogatással kapcsolatos eljárásban a Magyar Államkincstár Központja jár el, és határozatban dönt a kérelemről. A döntést követően levélben értesíti a szülőket. Továbbá levélben tájékoztatják a szülőket a letéti számla megnyitásáról is a gyermek részére.

Ha a kérelem beadást követő fél éven belül nem érkezik válasz, akkor a személyes adatok megadásával, postai kézbesítés esetén a postai feladószelvény megküldésével a koldokzsinor@allamkincstar.gov.hu e-mail címen kell érdeklődni.