A megemlékezés résztvevőinek egy csoportja (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Immár 50. alkalommal tisztelegtek ünnepi megemlékezéssel II. Rákóczi Ferenc emléke előtt Borsiban. A fejedelem szülőhelyén, születésének 343. és Erdély fejedelmévé választásának 315. évfordulója alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás és a Csemadok helyi alapszervezete közösen szervezett megemlékezést, március 24-én.

Idén a kastély előtti parkban álló szobor előtt volt csak lehetőség a megemlékezésre, mivel a kastély területén munkálatok zajlanak, az épület teljes felújítás alatt áll. A megemlékezés díszvendégei között Gaal Gergely, a Rákóczi-emlékév Testület elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke, Haraszti Attila kassai magyar főkonzul, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, továbbá számos egyházi és közéleti személyiség foglalt helyet.

Most első alkalommal a fejedelem nevét viselő hajdúsámsoni oktatási intézmény kezdeményezésére Rákóczi-emlékfutással is tisztelegtek a nagyságos fejedelem és a szabadságharc emléke előtt.

Vasárnap szép számban érkeztek megemlékezők a Bodrogközből, az Ung-vidékről, Kassáról és távolabbi régiókból, valamint Magyarországról, Erdélyből, Kárpátaljáról és más határon túli területekről.

A himnuszok éneklését követően a megemlékezés gazdag programjában közös ima, szavalatok, kuruc nóták, és Rákóczi emlékét idéző énekek, prózai és zeneművek hangzottak el.

Borsi község polgármestere ünnepi köszöntőjét követően a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke felidézte a társulás megalakulásának körülményeit, annak küldetését, valamint azt, hogy Borsiban hogyan ápolják immár öt évtizede a fejedelem emlékét. Laczkó Lajos szólt a jövőbeni tervekről is, amelyhez ismételten a Magyar Kormány támogatását kérte. Popovics Béla munkácsi helytörténész fontos gondolatokkal gazdagította az emlékezést.

Gaal Gergely ünnepi beszédet mond Borsiban (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Ünnepi beszédet Gaal Gergely mondott, aki II. Rákóczi Ferenc emlékirataiból idézett, méltatta a fejedelem nagyságát, hitét mélyen megélő, keresztény történelmi személyiségét. Felhívta a figyelmet arra, hogy

II. Rákóczi Ferenc példája ma is időszerű számunkra, és bátorítást ad, amikor vannak olyan erők a világban, amelyek próbára akarják tenni a hitünket, hazaszeretetünket és nemzeti egységünket.

Gaal Gergely beszédében kiemelte, hogy az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomnici Zoltán kezdeményezésére a magyar parlament tavaly november 27-én teljes egyetértésben II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította 2019-et, amelynek keretében számos rendezvényt tartanak Magyarországon és a határon túli területeken is.

Az ünnepi megemlékezés zárásaként az emlékezők elhelyezték koszorúikat II. Rákóczi Ferenc mellszobra előtt.

II. Rákóczi Ferenc szobra a koszorúzást követően (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A rendezvény a Magyar Kormány, a Borsi Önkormányzat és bodrogközi támogatók segítségének és közreműködésének köszönhetően jöhetett létre.

Másnap, hétfőn reggel a Rákóczi-emlékfutással folytatódott a tisztelgés a fejedelem emléke előtt. A hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti iskola pedagógusai az emlékév, a Borsiban 50. alkalommal rendezett megemlékezés, és intézményük névfelvételének 20. évfordulója előtt tisztelegve indították útjára nemes kezdeményezésüket.

Bujdosó Tibor, az intézmény igazgatója hírportálunknak elmondta, hogy az említett hármas jubileumi megemlékezésen túl az a céljuk, hogy a fiatalokban erősítsék a magyar identitástudatot, és a határon túli kapcsolatok ápolását.

A Rákóczi-emlékfutás Borsiból induló csapata (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Jakubecz Sándor szervező elmondta, hogy húsz fővel indítják a futást Borsiból, a fejedelem szülőházától, majd 22 települést érintve jutnak el Hajdúsámsonra, március 26-án, szerdán. A 164 km-es útvonalon a jelzések szerint a további csatlakozók száma elérheti a száz főt, akik rövidebb-hosszabb szakaszokon kapcsolódnak a futókhoz. Az erre vonatkozó felhívást minden érintett település önkormányzatához eljuttatták.

Borsiból május 25-én, reggel nyolc órakor Varga Anna Tünde polgármester jelzésére indult az emlékfutás, ahol a helyi alapiskola diákjai és a futballklub tagjai csatlakoztak a futókhoz.

A kastély felújításával kapcsolatban kérdésünkre a polgármester elmondta, hogy eddig kizárólag a Magyar Kormány anyagi támogatásából zajlanak a felújítási munkálatok, amelyek a tervek szerinti ütemben zajlanak. A tető felújításán kívül, amelyet április végére kellene befejezniük, a külső vakolat felújítása is folyamatban van, valamint párhuzamosan zajlanak a belső munkálatok is.

Felújítási munkálatok a kastély területén (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Az elmúlt év őszén kezdődő felújítási munkálatok mintegy 30 százalékával készültek már el, ehhez az itteni kormánytól is igényeltek támogatást, amelyre ígéretet ugyan kaptak, de kérelmükre hivatalos válasz még nem érkezett.

A felújítás a tervek szerint 2020-ban fejeződik be, amikor teljes pompájában, a muzeális intézményi keretet túllépve, széleskörű turisztikai szolgáltatásokkal is várják majd a látogatókat.