Fotó: iStockphoto

A munkáltatók azt kérik, hogy a kormány fektesse le azt a mechanizmust, amelynek alapján emelkedne a minimálbér Szlovákiában.

Peter Pellegrini  kormányfő a Munkaadók Országos Szövetsége (RÚZ) gyűlésén bejelentette:

tervük az, hogy a minimálbér fokozatosan elérje a nemzetgazdaságban fizetett átlagbér 60 százalékának megfelelő összeget.

 Ján Richter munkaügyi miniszter hozzátette: a 60%-os arány összhangban áll a nemzetközi munkaügyi szervezet, az Európai Szociális Bizottság ajánlásával.

A tárcavezető szerint ugyanakkor van egy másik megoldási lehetőség is, az ágazati minimálbér bevezetése, amely figyelembe venné az egyes ágazatokban végzett munkák árai közötti, objektív különbségeket. Richter a regionális minimálbér gondolatát elveti. A jövő évi minimálbér összegét nem árulta el a folyamatban lévő tárgyalásokra hivatkozva.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a cégek működését befolyásoló törvényeknek mindig év elején kellene érvénybe lépniük, hogy a cégek felkészülhessenek a változásokra. „A kormány szempontjából nem látok problémát ebben. A parlamentnek minden lényegesebb dolgot el kellene fogadnia október végéig, és aztán már csak a költségvetéssel kellene foglalkoznia. Fontos, hogy a képviselőkkel is kommunikáljunk” – véli Richter.

(TASR)