Régi fényképfelvételeim közt kutakodva akadtam két – ma már dokumentum értékű – fotóra, melyeket még az 1970-es évek első felében készítettem Flexaret VI-os gépemmel az ipolyfödémesi romatelepen, ismertebb nevén a Kuppany-hegy alatti cigánypéróban.
Feleségemmel túráztunk akkor a Kelenye és Ipolyfödémes közti térségben, amikor nagy zajra lettünk figyelmesek, s az erdőből kibukkanva a péró alá értünk. Nyomban körülvett egy gyereksereg, a nyakamban lógó fényképezőgépet bámulták, fentről pedig egy magas asszony integetett. Ismertem őt, ha jól emlékszem, Kovács Margitnak hívták. Gyerekkoromban gyakran felbukkant nálunk is a faluban, gombát, csipkét, kosármadzagot árult, vagy cserélt el valamifajta más élelmiszerre.
Feleségem először megszeppent a pérót látva, de biztatásomra feljött velem. Margit asszony unszolására még házukba is betértünk, ahol elpanaszolta, hogy rövidesen menniük kell innen, mert a telepet felszámolják, házaikat elbuldózerolják, őket pedig családonként különböző helyekre telepítik szét. Így kerültek az itteni cigányokból Zsélybe, Szalatnyára, Ipolyszécsénykére, Csatára s még ki tudja hová. Visszaemlékezéseik szerint már a XVIII. században is Födémesen laktak.
Úgy gondolom, az ipolyfödémesi pérót nem sok kép örökítette meg. Az én egyik felvételemen maga a telep látható kisebb-nagyobb házaival. Mindössze hat-hét építmény lehetett itt, s úgy hatvan-nyolcvan ember élhetett bennük. Zömmel gyerekek, azaz fiatalkorúak voltak, ami a másik felvételemen is látható. Röpke pillanat alatt a fényképezőgép elé is álltak vagy húszan, huszonketten.
Ahogy én visszaemlékszem, az itteni romákkal nem voltak gondjaik a környező településeknek. Nem loptak, nem fosztogattak, s nem is bántalmaztak senkit sem.
A férfiakból egy cigányzenekar is alakult: hajdan a szegényebb családoknál még a lakodalomban is zenéltek, de volt úgy, hogy szorultabb helyzetben a mulatságokra is meghívták őket. Búcsúkor, nagyobb ünnepek alkalmával a házakat is felkeresték, ahol egy kis italért, élelemért eljátszottak néhány nótát. Voltak köztük kiváló zenészek is, mint például egy Gyula nevű klarinétos vagy Kovács Béla, a tehetséges fiatal muzsikus. Ő egyébként már munkaviszonyban is volt, dolgozni járt valamelyik céghez. Később alkalmi munkára mások is elmentek a szövetkezetbe. Karácsony előtt a nagyobb fiúk betlehemezni jártak.
Az élelemről elsősorban az asszonyok, a családanyák gondoskodtak. Ők jártak házalni, vagy ahogy itt mondták „kéregetni“. A házak akkor még nem voltak kulcsra zárva, de anélkül, hogy kopogásuk után valaki ajtót nyitott volna, nem léptek a házba.
Legtöbbször nem is csak kéregettek, hanem fel is kínáltak valamit. Például kétkezi munkájukat a tavaszi kertásáskor, a nyári gyümölcsszedéskor, az őszi betakarításkor. És gyakran hoztak eladásra szánt friss gombát, erdei gyümölcsöket, gyógynövényeket.
Jól emlékszem, a fent nevezett Margit asszony kiváló kis köteleket, kosármadzagokat tudott fonni, ezeket értékesítette. Az utóbbinak nagy keletje volt, mert a cipekedésre használt hátikosarakat, melyeket a helybeli mesteremberek készítettek, a cigányoktól vett kosármadzaggal erősítették a hátukra a falusiak.
Hogy a telep felszámolása után mennyire léptek előbbre a különböző településekre helyezett födémesi romák, nem tudom. Arra viszont emlékszem, hogy érdekes közösség volt a Kuppany-hegy alatti cigányság. Beszélték nyelvüket, értettek a vályogvetéshez, tudtak zenélni, s nem veszélyeztették a falvak lakóit: házakból, kertekből, szőlőhegyről, határból nem loptak semmit.
