Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én Pozsonyban, a Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncerttermében Szlovákia magyarok lakta területéről mintegy 300 meghívott jelenlétében megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, s az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezőtitkár.
A Csemadok az ötvenes évek elejétől bekapcsolta színjátszó, ének-, zene- és tánccsoportjait az állami intézmények szervezésében megvalósított versenyfesztiválokba, így jutott 1952-ben az országos döntőbe a Csemadok komáromi színjátszó csoportja Prágába a Vitézek és hősök színművel – ahol első helyezettek lettek –, a kassai helyi szervezet tánccsoportja Sztrázsnyicére a köztársasági folklórfesztiválra, valamint a komáromi magyar tanítási nyelvű iskola tánccsoportja Kassára, az I. Országos Népművészeti Alkotóverseny szlovákiai döntőjébe, ahol a trencséni szlovák gimnázium Trenčan tánccsoportjával megosztott első helyezést ért el.
Továbbá 1955-ben a pozsonypüspöki helyi szervezet Felsőcsallóközi Népi Együttese eljutott az I. Országos Spartakiádára Prágába, 1956-ban a Csemadok Kisgyarmati Hagyományőrző Folklórcsoportja Vichodnára (én voltam Cyril Zálešák műsorrendező asszisztense). A sort folytatta 1958-ban a Csemadok rimaszombati helyi szervezete és a Járási Kommunális Üzem Gabonás Tibor vezette magyar énekkara, mely a prágai Lucerna Színházban elért sikerével eljutott a köztársaság tíz legjobb énekkara seregszemléjére. Természetesen az odajutást a járási, a kerületi és a szlovákiai versenyfordulók megnyerése előzte meg. A prágai seregszemle volt a legmagasabb fórum. Ezt minden művészeti ágban megelőzte a járási, a kerületi és a szlovákiai versenyfordulón való sikeres helytállás.
A Népessel kapcsolatos gondolatsor folytatása megkívánja, hogy rögzítsem a tényt: A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, a Népes igazában 1955 januárjában szűnt meg azáltal, hogy a Csemadok KB átadta a Kultúrügyi Megbízotti Testületnek. Igaz, a felszámolása még hónapokig eltartott, amint az előző írásokban már részletesen elmondtam.
Az együttest hiába adta át a Csemadok működőképes állapotban új felügyeleti szervének, a Kultúrügyi Megbízotti Testületnek, az már csak a felszámolás idejére biztosította a tagság együtt tartásának anyagi feltételeit. Az együttes tényleges működése a Csemadok háttérbe húzódásával befejeződött. Az adminisztratív úton történt megszüntetése viszont újra előtérbe hozta a Pozsonyban tanuló magyar főiskolások és egyetemisták már évek óta vajúdó szándékát, hogy a szlovák főiskolások élénk művészeti élete mintájára, melyet kifelé főleg az ország legjobb népművészeti együttese, az állami költségvetésből fenntartott félhivatásos Lúčnica Dal- és Táncegyüttes jelenített meg, valamilyen művészi társaságot kellene összehozni.
A gondolatot tett követte. 1955 kora őszén a Krím Kávéházban összejöttek a „hangadók”. A továbbiakban idézek Gyüre Lajos visszaemlékezéséből, mert ő kassai „iparistaként” már belekóstolt a Csemadok szervezte táncos életbe és ezért már volt elképzelése erről a társadalmi tevékenységről:… „Az első találkozáson, ha jól emlékszem, jelen voltak a bölcsészek részéről Fukári Vali és Koncsol Laci, a jogász Tóth János és Mede Pista, Kucsera Klára, mint jövendőbeli művészettörténész, Duba Gyula a műszaki egyetem hallgatójaként, illetve Csikmák Imre és én.
Ott határoztuk el, hogy létrehozunk egy klubszerű csoportot, amelyben lesz színjátszó kör, énekkar, tánccsoport és irodalmi kör.” Mindenki megkapta a feladatát. Szorgos munka eredményeként 1955 őszén megalakult a főiskolások művészegyüttesének a tánckara is, mely november közepén a főiskolások gólyabálján Pozsonyban, a Tatra kávéházban Hemerka Olga, a Népes volt koreográfusa vezetésével be is mutatkozott.
Én 1955. november 1-jén szereltem le, az előző két éven át tényleges katonaként Dél-Morvaországban voltam, és mindjárt a leszerelésem után visszakerülve a Csemadokba, a pártfogásom alá vettem az Ifjú Szivek tánckarát. Dr. Szabó Rezsőnek, a Csemadok KB „kultúrtitkárának”, s a főiskolás szervezők javaslatára 1956. január elsejétől én lettem a tánckar művészeti vezetője és koreográfusa. A főiskolás szervező-vezetők fenntartót, illetve állandó támogatót keresve megszólították a Csemadokot is, de a csúcsvezetők eltanácsolták őket azzal, hogy mivel ifjúságról van szó, kopogtassanak a szlovák ifjúsági szövetségnél.
„Először a Csemadokhoz fordultunk – folytatja Gyüre –, hogy vállalná-e a védnökséget a csoportunk felett, de mivel az együttes tagjai kivétel nélkül fiatal diákok voltak, így a Csemadok KB javaslatára a CSISZ KB segítségét kértük”. Ez a sikertelen keresgélés másfél évig tartott. Közben az együttes élt, dolgozott, fellépéseket tartott, a fellépések alkalmával az adott alkalomra betársult zenekart, mivel pénzes fenntartó nem volt, a vezetők a saját zsebükből fizették.
A Csemadoknál folytatódott a táncmozgalom szervezése. 1956 kora nyarán újból Szlovákiába látogatott dr. Kaposi Edit, a budapesti Népművészeti Intézet népművészeti szakdolgozója és a Csemadok KB kérésére, rokoni látogatás ürügye alatt végiglátogatta a felvidéki jelesebb magyar tánc- és hagyományőrző csoportokat. A látogatás során megtekintve a csoportok műsorát, szakmai véleményt is mondott. Gyurcsó Istvánnal mi voltunk a kísérői. Ő a Csemadok nevében, én pedig az újonnan alapított Szlovák Központi Népművészeti Házat képviselve.
A mi dolgunk lett aztán a javaslatok végrehajtását segíteni, szorgalmazni. Edit a Pozsonyi Magyar Főiskolások Táncegyüttesének ez alkalommal betanította a békési páros koreográfiát is. Erre a háromnapos összpontosításra, a Csemadok közbejárására megkaptuk a Pozsonyi Városi Nemzeti Bizottságtól a Prímáspalota kulturális célokra használt termét. Ott zongora is volt és így megoldhatóvá vált a betanításhoz szükséges zenekíséret.
