A Tiszavasvári Olimpiai Találkozó részzvevői (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az olimpiai eszme szellemisége, a sportszeretet, s ennek összetartó ereje volt a központi témája a Tiszavasváriban megtartott Tiszavasvári Olimpiai Találkozónak. A kétnapos rendezvényen a Magyar Olimpiai Akadémia égisze alatt működő olimpiai baráti körök vettek részt, s egyetlen határon túli egyesületként az ipolysági Szokolyi Alajos Olimpiai Klub kapott meghívást az eseményre.

Május 10-én szakmai előadásokkal vette kezdetét a találkozó a tiszavasvári Találkozások Házában. Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára köszöntőjében kifejtette, Magyarországon jelenleg huszonegy olimpiai baráti kör működik, s céljaik közt szerepel többek között a kapcsolatépítés a külhoni területekkel is. Ennek első megnyilvánulása az ipolysági olimpiai klubbal kialakult szoros kapcsolat.

„Ezek a kinyújtott kezünk, amire szükség van”

– hangsúlyozta a főtitkár.

Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, valamint Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A találkozón jelen volt Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, aki az olimpiai eszméről szólt. „Az olimpiai eszme alapja a barátság és a szeretet. Ezek azok az értékek, melyek az emberekben eleve megvannak, ezekre az értékekre alapozunk” – fogalmazott a MOB főtitkára.

Gazdag József, a Tiszavasvári Olimpiai Baráti Kör elnöke bemutatta a pár évvel ezelőtt létrehozott szervezetet. Kiemelte, megalakulásuk óta fontosnak tartották a kapcsolatépítést a Magyarországon kívüli olimpiai szervezetekkel. Elsőként az ipolysági Szokolyi Alajos Olimpiai Klubbal vették fel a kapcsolatot, s az együttműködésük egyre szorosabbá vált.

Gazdag József, a Tiszavasvári Olimpiai Baráti Kör elnöke és Révész Ferenc, az ipolysági Szokolyi Alajos Olimpiai Klub vezetője (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Révész Ferenc, a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub vezetője előadásában kitért az Ipoly menti város gazdag sportmúltjára, illetve a klub névadójának élettörténetére. „A magyar atléta a sportág úttörője volt, aki a sport mellett sokat tett a város felvirágoztatásáért is” – tette hozzá a klub elnöke. Szólt a városhoz kapcsolódó további olimpikonokról is, többek között a május 24-én, az Ipoly Menti Találkozások során emléktáblát kapott Berzsenyi Barnabásról.

Mint mondta:

az olimpiai eszme a híd szerepét tölti be a magyarországi és a szlovákiai hasonló szervezetek között.

A tiszavasvári baráti körrel kötött együttműködéssel kapcsolatban megjegyezte: tavaly ősszel Ipolyságon kötötték meg az együttműködési megállapodást, melynek középpontjában az olimpiai eszme továbbadása és a fiatalokkal való foglalkozás áll.

Emlékbélyegző is készült a találkozó tiszteletére (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A délután folyamán előadást hallhattak a baráti körök tagjai a sport honvédelmi nevelésben betöltött szerepéről. Emellett Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó élménybeszámolóját is hallhatták.

„A Magyar Olimpiai Akadémia egyik vándorgyűlésén találkoztam először a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub képviselőivel, innen ered a barátságunk. Nagyon tetszett az olimpiai eszméhez való hozzáállásuk. A baráti körünk megalakítását követően fontosnak tartottam a kapcsolatépítést a külhon felé is. A sportbaráti kapcsolatok ápolása benne foglaltatik az alapszabályunkban” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Gazdag József, a Tiszavasvári Olimpiai Baráti Kör elnöke.

A találkozó során a résztvevők meglátogatták a tiszadobi Andrássy-kastélyt is (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Hozzátette:

az együttműködési megállapodás egymás segítésére, az olimpiai eszme ápolására, s továbbvitelének erősítésére helyezi a hangsúlyt.

A találkozások másnapján Tiszavasvári környékének nevezetességeit tekintették meg a résztvevők. Megtekintették többek között a tiszadadai helytörténeti gyűjteményt, Bornemissza Barnabás rúdugró olimpikon emlékszobáját. Ellátogattak a csodás tiszadobi Andrássy-kastélyba is.