A tanulók örömmel vették birtokukba a játszóteret (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola hathatós összefogás eredményeként új játszótérrel és tanösvénnyel gazdagodott. A Csicsergő játszóteret és a tanösvényt április 30-án adták át az intézmény tanulóinak.

Az iskola hátsó udvarán kialakított játszótérre és tanösvényre az Általános Hitelbank Alapítványtól nyertek ötezer eurót. Mint Bóna Zsolt, az alapiskola igazgatója a megnyitón elmondta: az Általános Hitelbank 2018 őszén hirdette meg a pályázati programját, amelynek célja, hogy az odaítélt pénzből a tanintézmények és lakóterek közösségi színteret alakítsanak ki.

Az ünnepélyes átadó Lupták Mónika, Bóna Zsolt, Longai Daniš Tímea és Štefan Gregor (b.-j.) közreműködésével (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A pályázatra több mint háromszáz munka érkezett be. A második fordulóba megyénként nyolc-nyolc pályamunkát választottak ki. Ezt követte a nyilvános szavazás. A megyénként négy legtöbb szavazatot szerzett pályázat nyert el ötezer eurós anyagi támogatást – magyarázta a pályázat menetét az intézmény vezetője.

A több héten át tartó szavazáson több mint 4500 szavazatot szerzett a Csicsergő játszótér és tanösvény, ezzel a szavazás során a hatodik legtöbb szavazatot.

Az iskola a pályázatnak köszönhetően alakította ki a hátsó udvaron a játszóteret. Ezt a részt korábban is használtak a szünetekben illetve a délutáni szabadidős foglalkozások alatt. Korábban pár játszóelem is kikerült a füves, fás területre. Az elnyert összegnek köszönhetően azonban további játszóelemeket, nagyrészt fából készült, korszerű és biztonságos játékszereket vásárolhattak.

Korszerű új elemekkel bővült a játszótér (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Emellett madaras tanösvényt is kialakítottak a játszótér szomszédságában. A teljes beruházás értéke meghaladta a hatezer eurót. Az iskola mellett működő szülői szövetség egészítette ki a pályázati összeget.

A tavaly ősszel lefolyt nyilvános szavazásba bekapcsolódtak az iskola diáksága és a tanári kar mellett a szülők is. Mindezzel kapcsolatban Bóna Zsolt a megnyitón kifejtette:

„bebizonyosodott, hogy a jó cél érdekében össze tudunk fogni.”

A tanösvény egyik állomása (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A tanösvény a környéken honos és itt élő madarakat mutatja be. A költözőek mellett külön panelen láthatók a folytonosan itt élők. Mint az igazgató elmondta, a madarak közel állnak a gyermekekhez, naponta láthatják őket, ugyanakkor részletesebben kevesen ismerik.  Ezt az ismeretszerzést támogatja a tanösvény.

Kezdetleges játszótér már korábban is volt itt, főként önerőből készítették el a pár elemét. Az iskola vezetése és a szülők is kezdeményezték a játszótér bővítését. A tanulók örömmel vették birtokukba a kibővült és megszépült játszóteret.

Kellemes környezet várja a gyerekeket (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az iskola tervei között szerepel a játszótér további bővítése, egy fedett teraszt is szeretnének kialakítani, ahol kedvező időjárás esetén tanulhatnának az egyes osztályok. A húsz-huszonöt férőhelyes terasz elkészítése mintegy ötezer euróba kerülne. Szándékuk továbbá a tanösvény bővítése is.