Díjátadó (Fotó: HA/Ferlvidék.ma)

Dunaszerdahely lovasa, Osztényi Zoltán nyerte az idei V. Felvidéki Vágtát Tenkes lovával, akit a nyárasdi Tóth René és a tallósi Múcska Gergely követte.

Az V. Felvidéki Vágta döntőjéhez érkezve a lelátón egyre feszültebb, izgalmasabb lett a hangulat, hiszen az 1300 méteres pálya oldalán felállított mobillelátók színültig megteltek a lovassportot kedvelő közönséggel, míg a bálákról a kíváncsi gyerkőcöket és fotósokat sem lehetett leszedni. A döntőt megelőzően a Flokken történelmi újraélő csapata és a Bíró Kert Lovas Központ közös lovas produkcióját tekinthették meg a Vágtára kilátogatók.

Fél hatkor kezdetét vette a szlovák lovasok futamának versenye, amelyen Sopornya és Sempte lovasa és lova mérte össze erejét. A versenyt végül Janka Javorová nyerte, aki Pompoš nevű lovával taktikusan támadott és átvette a vezetést, s így képviselheti Szlovákiát a Nemzetközi Vágtán.

Janka Javorová, a szlovák futam nyertese (Fotó: HA/Ferlvidék.ma)

A délelőtti elődöntők alkalmával a magyar futamból 3 lovas került ki győztesen, akik az esti döntőben tét nélküli versenyen vettek részt, hiszen mindhárman továbbjutottak a budapesti Nemzeti Vágtára, amire a Hősök terén kerül sor október 19. és 20. között.

Végül megkezdődött a döntő. A három nyugodt ló közül Dunaszerdahely lovasa kapta el a rajtot, akit a támadó nyárasdi lovas sem tudott kizökkenteni a biztos pozícióból, míg a tallósi Múcska Gergely Meteor lovával tartósan a harmadik helyen galoppozott.

Osztényi Zoltán, a győztes és mögötte Tóth René (Fotó: HA/Ferlvidék.ma)

Az esti kikapcsolódás keretében a zenés műsorok közt hallhatták a Golddies Swingatlan ügynökség koncertjét, majd vélhetőleg élő koncertet adott a botrányairól híres Curtis, akinek az album bemutató koncertjére gyülekeztek a Vágtára kilátogatók, amit Szikora Róbert és az R-GO nagykoncertje követ majd.