Történelmük sokadik fejezetét írták be a nagykönyvbe a Matica slovenská kezdeményezésére Párkányban május 12-én állított Ľudovit Štúr-szoborral.
A vasárnapi szoboravatást az MKP párkányi szervezete által szervezett tüntetés előzte meg szombaton. Amelyen – nincs rá magyarázat! – nem voltunk elegen. A párkányiak most is inkább a fotelból figyelték, mikor jelennek meg a hírek, képek a városban zajló tüntetésről.
Pedig érkezett segítség közelről-távolról, még Pozsonyból is.
Menyhárt József, az MKP elnöke a következő gondolatokat mondta el a Duna-parti tüntetésen:
„A Štúr-szobor egy szimbólum. Nem a nagy szlovák személyiség előtti főhajtás, hanem a magyarok megtörésének jelképe kíván lenni. Üzenete: a várost elfoglaltuk, átneveztük és most őrhelyként elhelyezzük itt ezt a szobrot.
Mindezt a helyi lakosság akarata ellenére. A párkányiakat soha senki sem kérdezte meg a fenti döntésekről, ha pedig véleményt mondtak – a szoborállítás vagy korábban a város visszanevezése ügyében –, azt figyelmen kívül hagyták.
Szlovákia nem jogállam, hallottuk az utóbbi években. Egyre gyakrabban halljuk. Újságírót gyilkoltak, oligarchák büntetlenül lopják szét az államot. De mondjuk ki hangosan azt is: Szlovákia azért sem jogállam, mert nem veszik figyelembe a mi véleményünket, az állam asszisztál ahhoz, hogy egyesek elnyomják a helyi lakosokat, akik nem akarták ide ezt a szobrot.
Elnyomni, megtörni csak azt a közösséget lehet, amelyik hagyja magát. Nem elég, ha kesergünk és elmondjuk, mivel nem értünk egyet. Tenni kell ellene!
Persze nem úgy, ahogy a jelenlegi, magát magyarnak mondó pozsonyi kormányzati csapat. Hiába van magyar közlekedési miniszterünk, ha ő aláírja a Matica Štúr-szerződését, ahelyett, hogy felmondaná! Olyan érdekképviseletre van szükség helyben, Pozsonyban és Brüsszelben is, amely kiáll értünk!”
A párkányiaknak a következő üzenetet küldte el egy itt született, de városától távol élő személy:
„Ébredjetek föl végre, párkányi és környékbeli magyarok! Gyermekeiteket sokan hagyjátok szlovák tannyelvű iskolában tanulni, miközben nacionalista körök pofátlanul tipornak és megaláznak minket! Mi pedig kritikátlanul hozzájuk simulunk… Az idegen nyelvű iskolában semmi jót nem hall a magyarokról. Nem tanulja meg ősei ékes anyanyelvét, meghamisított történelmet tanul, elveszíti magyar öntudatát, vélt előny kedvéért, pedig csak sodródni fog, feladva magyar szívét!”
S mintegy ezt igazolandó, a vasárnapi szoboravatáson éppen ezek a történelmet hamisító gondolatok hangzottak el. Szlovák–magyar barátságról beszéltek, „végre itthon érezzük magunkat”, Esztergom város is segít, s az okos szlovák ezt megérti, csak a buták a lázongók” – hangzott a felállított színpadról a Duna-parton.
Nyolc autóbusznyi ember, népviseletbe öltözött fiatalok, szlovák nemzetiszín szalaggal (kokárda) ékesített különböző korosztályú kisebb tömeg lepte el a vén Duna partját. Köztük a párkányi maticások is. Az avatáson üdvözölték P. Harabint, Ivan Gašparovičot, a Matica vezérkarát, Uhrovec város alpolgármesterét, és a városka polgármesterének levelét olvasták fel. Üdvözölték Szabó Eugent, Párkány város polgármesterét (aki az Esterházy János-emlékkő avatásán nem vett részt), és megköszönték neki és az önkormányzatnak, hogy aláírták az építési engedélyt.
Az ünnepség megkezdésével azonos időben a Mária Valéria hídon megjelent az MKP hatalmas betűkkel írt, az avatás színhelyéről is olvasható szlovák nyelvű plakátja, mely magyar fordításban így hangzik:
„Megalázták Štúrt azzal, hogy egy olyan magyar városkát neveztek el róla, melyet soha nem látott, s a nevét nem egy büszke város viseli. Most pedig visszaéltek a nevével másodszor is. Párkány nem egyenlő Štúr/ovo/-val!”
Az elhangzott szónoki szövegben történelmüket visszavezették egész a VI. századig, s hangoztatták, hogy itt csupa okos és barátságos szlovák van jelen, akik támogatták Cirill és Metód szobra után a Párkányban felállítandó Štúr-szobor megvalósulását is.
Az avatás után egy evangélikus lelkész beszélt hosszan Štúrról, de a katolikus pap Ján Košiar még erősebb hangsúllyal emelte ki történelmi, írói és nemzetébresztő jelentőségét. A díszemelvényről tolmácsolta Ján Orosch, Ján Sokol és Viliam Judák püspökök üzenetét, s számunkra, ott lévő magyarok számára megdöbbentő volt e bejelentés.
Megvárva Ján Košiart, a Kotleba pártját támogató katolikus papot, megkérdeztem, vajon a helyi egyházfő esperesplébános tud-e erről a szoboráldásról?
A válasz úgy hangzott, hogy ő a püspököknél tett bejelentést, vagyis kért engedélyt, mégpedig Ján Sokol(?) és Ján Orosch nagyszombati érseknél. Amikor megjegyeztem, hogy mi a nyitrai püspökséghez tartozunk, nem válaszolt.
Az ünnepség a színpadon folytatódott, 1848-as szónoklatok hangzottak el Štúr parlamenti beszédéből, majd a Matica slovenská himnuszának eléneklése után feloszlott a tömeg. Még felkérték az övéiket, hogy a sétálóutcán végigvonulva fejezzék be új „honfoglalásukat”. Taps ugyan elhangzott, zászlók is lengtek a szélben (nemzeti és Kotleba pártjának zászlói), amikor kellett, énekeltek, ám a hangulat nem volt méltó Štúr szellemiségéhez.
