Fotó: aktuality.sk

Ján Richter (Smer-SD) munka- és szociális ügyi miniszter széleskörű vitát indítványoz a 13. nyugdíj bevezetéséről, jelentette be a szlovákiai nyugdíjasok szervezetének (JDS) konferenciáján szerdán (május 29.). A szervezetnek közel 100 ezer tagja van.

„Még ha kisebb összeggel kezdenénk is, azaz ha nem is kapnák meg rögtön a teljes összeget, mindenképpen az a lényeg, hogy beindítsuk ezt a folyamatot”  – jelentette ki Richter. Magyarázatként hozzáfűzte, sok idős embernek nem áll módjában, hogy valamilyen módon kiegészítse a nyugdíját. A karácsonyi nyugdíj-kiegészítéssel kapcsolatban emlékeztetett, hogy annak összege idén 100 százalékkal magasabb lesz a tavalyinál.

A miniszter a munkát vállaló nyugdíjasokról kijelentette, „nem veszik el senki munkahelyét, hiszen közel 100 ezer betöltetlen állás van” . „Az idősek sokszor olyan munkát végeznek, amit a fiatalok nem vállalnának, viszont a gazdaság működése szempontjából fontosak ezek az állások” – tette hozzá. Emlékeztetett, hogy a dolgozó nyugdíjasok a járulékok terén olyan előnyöket élveznek, mint a munkát vállaló diákok.

Richter elmondta, meggyőződése, hogy helyes volt a nyugdíjkorhatár plafonjának bevezetése. „Ami nem jelenti azt, hogy 64 évesen bárkit nyugdíjba zavarnának. De aki úgy érzi, hogy egészségileg, fizikailag már nem bírja, 64 évesen elmehet nyugdíjba, anélkül, hogy ebből bármilyen hátránya származna, mint például a korkedvezményes nyugdíjnál, amikor bizonyos százalékot leszámolnak” – mondta Richter, hozzátéve, hogy aki tovább akar dolgozni, megteheti, a törvény ezt lehetővé teszi. A konferencián hangsúlyozta, hogy a JDS kiemelt szociális partner, és részletesen ismertette a kormány foglalkoztatás-, család- és nyugdíjpolitikáját.