Háromezerhétszáz példányban a város minden háztartásába ingyenesen eljut a napokban a Füleki Hírlap idei negyedik száma, amely beszámol a város áprilisi rendezvényeiről, folytatja a nagy sikert aratott új rovatait, s köszönti a Pedagógus Életműdíjat kapott Kálosi Jánost is. A lap elolvasható és letölthető az alábbi linken is.

Pedagógusnap, Föld napja, Palóc Húsvét – Fülek legfontosabb rendezvényei az elmúlt hetekben, amelyekről részletes beszámolókat olvashatnak az önkormányzat által kiadott Füleki Hírlap című havilap idei negyedik számában. Megtudhatjuk, hogy az idei pedagógusdíjakat Magdaléna Bábelová és Marian Bozó kapták, és az idén először adták át a Pedagógus Életműdíjat, amelyet a Füleki Gimnázium egykori legendás tanára, Kálosi János vehetett át, aki nemrég ünnepelte a 90. születésnapját.

Március végén megnyitották az inert hulladék lerakóhelyet, amely meghatározó lépés a hatékony hulladékgazdálkodáshoz, s ehhez is kapcsolódik a papréti takarítás és a Föld napja alkalmából megtartott faültetés. Beszámol a lap a városi képviselő-testület áprilisi üléséről, amelyen értékelték a Nefelejcs Idősek Otthona tavalyi tevékenységét is. Az otthon igazgatónője, Veliká Mária társalkodást vállaló önkénteseket vár, akik az ágyhoz kötött és nagyobb törődést igénylő kliensek mellett vállalnának társalkodást.

Az Érdekel a véleményük rovat fő témája ezúttal a városi park volt, a képviselő-testület tagjai közül pedig ezúttal az első ciklusát töltő Rubint Róbertet mutatják be. Beszélgetést olvashatnak Sajkó Ferenccel, aki 2014 elején hozta létre a Powerlifting FTC erőemelő klubot, és azóta ifjú védenceivel sikert sikerre halmoznak.

Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatónője az egykor oly népszerű füleki játékgyártásról számol be.

De olvashatnak a májusi rendezvényekről, így a bőségesnek ígérkező Múzeumok Éjszakájáról, amelyen több új kiállítást is nyitnak (A múzeum régi-új kincsei, A vámügy története, Ajnácskői zafírok), és levetítik a 44 karácsonya, avagy minden december új májust ígér című dokumentumfilmet is.