A Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának épülete Kassán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az Alkotmánybírósághoz fordult a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) a májusi európai parlamenti választás eredménye miatt. A TASR-nek ezt Alojz Hlina, a párt elnöke erősítette meg.

A KDH igazságtalannak tartja, hogy bár jobb eredményt ért el, mint az SaS, mégsem kapott közvetlenül két képviselői mandátumot, holott az SaS igen.

A KDH-nak meg kell várnia a brexitet és a brit EP-képviselők távozását, utána érvényesítheti második képviselői mandátumát.

„Bízunk benne, hogy igazságos döntés születik” – mondta az alkotmánybírósági beadvánnyal kapcsolatban Hlina. Azt nem árulta el, hogy más fórumok elé viszik-e az ügyet, ha a kassai Alkotmánybíróságon nem járnak sikerrel.

A mandátumokat a januárban módosított választási törvény alapján osztották el, amely kimondja, hogy az egyik megválasztott szlovákiai képviselőnek ki kell várnia a brexitet. A „Fekete Péter” Miriam Lexmannak a KDH jelöltjének jutott. A KDH ezt igazságtalannak tartja, mivel az SaS 9,62 százalékos eredményt ért el, a KDH pedig a szavazatok 9,69 százalékát szerezte meg.

Szlovákia egy képviselői helyet kap az EP-ben a brit képviselők távozása után. A törvénymódosítás szerint annak a pártnak kell kivárnia a pótmandátum érvényesítésével a brexitet, amely a töredékszavazatok elosztásánál a legkevesebb voksot kapta.

(TASR)