Kilencvenkilenc éve történt – idézi a trianoni történéseket a Kassai Figyelő júniusi számában Mihályi Molnár László. Ehhez kapcsolódik Szabó Márk írása is, amely már a nemzeti összetartozás napját idézi meg. A lapból természetesen nem hiányozhatnak az elmúlt hetek kassai és régiós eseményei sem.

Így megtudhatjuk, hogy a Jókai napok mellett Budapesten is vendégszerepelt a Havasi Péter vezette kassai Pinceszínpad. Átadták a debrődi zarándokszállót. Kassa címerének 650. évfordulóján városi díjakat adtak át, többek között a Csemadok Kassai Területi Választmányának, a Kassai Történelmi Társaságnak, Hanesz Angelikának és Sokolné Gönnert Júliának, ahogy Peter Himičnek, a Kassai Állami Színház igazgatójának is.

Buday Ernő az EU-s parlamenti választásokra tér vissza írásában, míg Zólyomi Tamás Balassa Zoltán áprilisi vezércikkét bírálja. Interjút olvashatnak Kalózné Gerendai Mártával, aki a helyi pedagógusok számára tartott előadást Boldogságóra címmel. Oros László irodalomtörténeti sorozatában az első szlovenszkói magyar könyvhetet idézi fel, amelyre 1929. december 8. és 15. között került sor.

Nagytárkányban az ún. himnusztörvény ellen tiltakoztak, a lap közli Mihályi Molnár László tiltakozó felszólalását. Bodon Andrea a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola kórusának olaszországi útjáról közöl úti beszámolót, Ötvös Anna a Grosschmied Géza emlékére kiadott könyv bemutatójáról számol be a Kassai Figyelő hasábjain, Géreši Zoltán pedig a Királyhelmecen megtartott író-olvasó találkozóról szól, amelynek vendége Mira Sabo magyarországi írónő volt. A lap továbbra is folytatja sorozatát, amely a 100 évvel ezelőtt megjelent kassai lapokból válogat.

A Kassai Figyelő kapható a Felvidék jobb könyvesboltjaiban, ahogy megrendelhető a szerkesztőség elérhetőségein is (040 01 Kassa, Komenský u. 24., tel.: 0948/753 013, kassaifigyelo@gmail.com)