Fotó: HNonline

A társadalmi színvonal fokmérője a civil társadalom érzékenysége és reakciója az ország történéseire, jelentette ki csütörtökön, a 23. Pohoda fesztiválon Zuzana Čaputová államfő.

„Tudom, hogy sok problémánk van, de büszke vagyok erre az országra” – szögezte le mindjárt a beszélgetés elején. Úgy véli, azért választották meg államfőnek, mert a társadalom ily módon juttatta kifejezésre, hogy változásra vágyik. „Ez nem rólam szól, hanem a változás utáni vágyról. Ez egy erős elköteleződés” – jelentette ki.

A továbbiakban hozzátette, hogy minden országban történnek rossz és kellemetlen dolgok, tekintet nélkül arra, hogy mennyire fejlett az adott helyen a demokrácia. Úgy véli, az a fontos, hogyan, mennyire tisztességesen és józanul képes ezekre az eseményekre reagálni az adott társadalom.

„Figyeljünk nagyon a környezetünkre, ügyeljünk a félrevezető dolgokra. Legyünk optimisták, higgyünk benne, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak. Ha nem adjuk fel, akkor éppen a mi tetteinknek köszönhetően következhet be a javulás. Vállaljunk felelősséget magunkért, az életünkért és az országunkért” – tanácsolta az államfő.

Arra a kérdésre, hogy államfőként vajon befolyásolhatja-e az ország ügyeit, azt válaszolta, hogy ha nem hinne ebben, akkor nem indult volna a választáson. Elsősorban az igazságszolgáltatás területén akar változásokat elérni. „Felemelhetem a hangomat annak érdekében, hogy elősegítsem ezeket a változásokat” – jegyezte meg.

Az államfő eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a nőknek nehezebb érvényesülniük a politikában, mert a fizikai megjelenésüket illetően nagyobb nyomás nehezedik rájuk. Értékelte az eddigi találkozókat és látogatásokat is. Elmondása szerint ezeken igyekszik „teljes valójában jelen lenni”, és megőrizni a hitelességét.

Čaputová eddig többek között Miloš Zeman cseh elnökkel találkozott Prágában, Jean-Claud Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével Brüsszelben és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel Budapesten. A brüsszeli látogatást nagyon kellemes találkozóként írta le, amely több volt udvariaskodó ismerkedésnél. Állítása szerint Juncker nagyra becsüli Szlovákiát, főleg a visegrádi négyek viszonylatában. Hozzátette: Orbánnal is „nagyon korrekt szellemben” folyt a budapesti találkozó.

Čaputová állítása szerint nagyon szereti a Pohoda fesztivált. Tetszik neki a légkör, a zene és a beszélgetések is. Elárulta, hogy mióta államfő, sikerült neki egy hétvégét szabaddá tennie, és nyáron pár nap szabadságot is ki akar venni.