Andrej Danko (Fotó: TASR)

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke kedden Moszkvából a Tatár Köztársaságba utazott az őt kísérő szlovákiai vállalkozókkal együtt. Itt Farid Muhametsinnel, a tatárföldi állami tanács elnökével, valamint Rusztam Minnyihanov államfővel találkozik, és részt vesz a közös tatár-szlovák vállalkozói fórum megnyitóján is, majd szerdán tér vissza Moszkvába.

Danko elmondása szerint a Tatár Köztársaságban kétoldalú szerződéseket írnak alá, melyek tartalmát nem részletezte, ahogy azt sem árulta el, hogy a megállapodások mely konkrét cégeket érintenek. A látogatás további célja, hogy a vállalkozókból álló küldöttség megismerje a helyi viszonyokat.

A parlament elnöke úgy véli, a szlovák cégek nehezen tudják megvetni a lábukat az orosz piacon, illetve orosz állami támogatásokhoz hozzájutni. Ennek egyik módja a közös cégek alapítása lehet.

„A vállalkozók ma láthatják mindazt Moszkvában vagy Tatárföldön, amit már jól ismernek a franciák és a németek is, de leginkább az amerikaiak” – jegyezte meg a házelnök.

Tatárföld az Oroszországi Föderáció egyik legfejlettebb köztársasága. Az országban leginkább a petrolkémiai ipar és a gépipar virágzik. Danko elmondása szerint azért választották ezt a régiót, hogy a szlovákiai vállalkozók példát vehessenek róla, és megtalálhassák az utat az orosz regionális piacokhoz.