Peter Pellegrini (Fotó: TASR/Erik Máder)

Peter Pellegrini miniszterelnök a vajdasági – többségében szlovákok által lakott – Petrőcben részt vett az ottani szlovákok nemzeti ünnepségein, amelyet immár századik alkalommal tartottak meg. A jelenlegi ünnepségsorozat mottója: 100 év a nemzetben, a nemzetről, a nemzetért. Az ünnepségekre első alkalommal 1919. augusztus 28-án került sor.

Az ünnepségsorozatot a szlovák kormányfő nyitotta meg. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy egyedülálló, amiként az itt élő szlovákok őrzik nemzeti identitásukat, de ugyanakkor részei is jelenlegi hazájuknak.

„Önök mindannyian példamutatóan őrzik szokásaikat, hagyományaikat, nyelvüket, de ugyanakkor teljes mértékű elkötelezettséget, lojalitást mutatnak az ország iránt, ahol élnek” – szólt a résztvevőkhöz Peter Pellegrini.

Kiemelte a szerb-szlovák jó kapcsolatokat is, és megköszönte a szerb kormánynak, hogy megfelelő körülményeket biztosít a szlovák nemzeti közösség számára. Elmondta azt is, hogy

a szlovák kormány ugyancsak igyekszik mindenben támogatni a határon túl élő szlovák közösségeket.

Ennek bizonyítéka, hogy sikerült megegyezniük Szerbiával egy hatmilliós adósság kiegyenlítésében, amely még a volt Jugoszlávia és az egykori Csehszlovákia idejéből származott, és ezt az összeget az itteni szlovákok támogatására fordítják.

Ennek a pénzösszegnek egy részéből Újvidéken hamarosan megkezdik egy Szlovák Otthon építését, amelynek megvalósítása mintegy 2-3 milliós ráfordítással történik. Nagyszabású épületről van szó, helyiségeiben azok a vidéki diákok is elhelyezést kapnának, akik Újvidéken szeretnének tanulni. Pellegrini bejelentette továbbá, hogy

megkétszerezik azoknak a támogatásoknak a keretét, amelyet a határon túli szlovákok projektjeire szánnak.

A szlovák miniszterelnök nem kerülte meg azt az érzékeny problémakört sem, amely a vajdasági szlovákok elvándorlását érinti. Elmondta, hogy egyrészt örvendetes, hogy ezek az emberek Szlovákiát választják lakóhelyül, idejönnek munka után, másrészt viszont ezzel fennáll a vajdasági területek elnéptelenedése és egyben az itteni szlovák közösség megritkulása, amely hatással lehet a vajdasági szlovákok jövőjére és megmaradására is. Ezért szeretnék inkább a vállalkozókat ösztönözni, hogy amennyiben lehetséges, idehozzák vállalkozásaikat, az itt élő embereknek adjanak munkát, kihasználva ügyességüket, rátermettségüket.

A vajdasági szlovákok nemzeti ünnepségei vasárnapig tartanak.

(TASR/Felvidék.ma)