Megint és újra, és mindig csak gyilkosságokról, merényletekről, öldöklésekről, tömegkatasztrófákról, tragédiákról, felelőtlen, halált okozó eseményekről szól a média, a napi híradó minden csatornája.
Az emberi élet ma, mintha annyit sem érne, mint egy porszem a földön. Betegségek tömege pusztítja az embereket, az orvosi műhibákért pedig nincsenek felelősök.
Tragikus híreket hallunk olyan esetekről, hogy saját csecsemőjét már világra jötte után meggyilkolja az édesanyja, (ez is egyre gyakoribb hír), vagy elhagyja, de terjed a lelki szennyezettség is. Ilyen például, hogy két férfi akar gyereket nevelni, teljesen öncélból, s nem a gyerek érdekeit figyelembe véve. Sok fiatal szülő pár nélkül, nem családi viszonyok között neveli a kisgyereket vagy nevelteti: iskolával, pótszülővel, gyermekotthonban, jobbik esetben nagyszülővel.
Pici csecsemőkorban elmaradnak az anyai ölelések, az apai fegyelmek és a közös boldog órák, napok. Mert az ifjú párok, ha össze is esküdnek, rögtön összkomfortot akarnak, házat vesznek, bérelnek, építenek – minden anyagi alap nélkül – s az „ölükbe hulló” banki ajánlatok esetleg idővel az összeomlás, válás tragédiáját zúdítják a családokra. Ugyanis kevés fiatal gondol bele, hogy a „kedvező” kínálat egy életre a bankhoz láncolja őket, vagyis nemcsak a kölcsönre, de a kamatokra is dolgozni kell.
Igazán dologra, munkára – főleg fizikai munkára nem igen termett a mai fiatal. Tisztelet a kivételnek. Mert a szülők iskoláztatták, hogy nehogy már annyit dolgozzon, mint szülei vagy nagyszülei.
Sorolhatnám, valamennyien ismerjük, benne vagyunk, szinte minden családban van példa erre is, arra is.
Ráhagyjuk magunkat az élősködő, kiszolgáltatottságot árasztó társadalomra, mert még mindig nem gondolkodó embereket nevelünk, hanem mindent elfogadó embertömeg lettünk, s vagyunk immár ötven éve, amióta az „állam gondoskodik” rólunk (biztosítók, munkanélküli segélyek, stb).
Legtöbbször ezek az okok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a mai ember, főleg a középgeneráció, csak a mában, a jólétben tud gondolkodni s olyannyira pénzmániás lett, hogy versenyszerűen vetekszik szomszédjával, munkatársával, barátjával, rokonával, csak, hogy neki több legyen, szebbet mutasson, s bármire képes a pénz megszerzéséért.
S aki már ebben a forgatagban benne van, azt már nem érdekli rokoni kapcsolat, maximum szűk baráti kör, nem érdekli a közélet megannyi lehetősége, de a hitélet sem.
Igaz, hogy sokféle lehetőség van, sokféle szórakozásra, de az igényesebb rendezvények, amelyek tudatunkat, érzelmi világunkat gazdagítanák, netán tükröt is tartanának elénk, már nem népszerűek.
A hitélet területén is egyre zsugorodik a keresztény világ körülöttünk. Kiürülnek a templomok, esküdni, keresztelőre is inkább a divat kedvéért megyünk, meg a jó nagy buli végett. Pedig e rohanó világban nem ártana olykor megállni, elmélkedni rövid földi utunk célján, tartalmán, köszönetet mondani mindazért, amit oly bőkezűen kaptunk, s persze gyermekeinket, unokáinkat is ilyen irányba kellene terelni.
A bibliában mindig találunk útravalót a jelenre, de a jövőre is.
„Ha nem hisztek, nem maradhattok meg.”(Ézsaiás 7.)
– mondja az írás. A bibliai bölcseletek mindig megalapozottak voltak, és örök érvényűek. Van rá példa bőven a világtörténelemben, de a kereszténység történelmében is.
