Az előző évek műsorstruktúrájától eltérően ezúttal nyáron is jelentkezik a Szlovák Televízió Kettes csatornáján a Magyar magazin és a Szemtől szemben című beszélgetős műsor. Július 29-e és augusztus 21-e között  tizennégy alkalommal láthatják a Szlovák Televízió magyar adásának műsorait.  

Augusztus 2-án, pénteken 15.25 órai kezdettel ismétlik meg a portréműsort a Szlovák Televízió Kettes csatornáján. Táncos pályafutását 2000-ben kezdte a zselízi Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttesben, amelyben 2008-ig táncolt. Ezeknek az csodálatos éveknek és a Juhász házaspárnak köszönhetően 2006-ban megkezdte középiskolai tanulmányait a pozsonyi Duna utcai Gimnáziumban, az első etnográfiai osztály diákjaként. Két évig táncolt az Ifjú Szivek Táncszínház felzárkóztató csoportjában, majd 2008-ban felvételt nyert a profi társulatba. 2017-től a Táncfórum ügyvezető alelnöke és a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó főszervezője. Mindezek mellett szabadúszó táncmesterként, koreográfusként vagy éppen rendezőként dolgoznak feleségével itthon és külföldön egyaránt.

Rácz Vince vendége Gálik Gábor néptáncművész.