Hangszersimogató Horsa Istvánnal (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Szeptembertől Felvidék-szerte bővül a Ringató foglalkozások száma, mindazonáltal új foglalkozásvezetőkkel gyarapodott a felvidéki csapat. A most kezdődő iskolaév során több újdonsággal és változatos programkínálattal folytatódik a Cseperedő program a Felvidéken.

„A Ringató foglalkozás helyszíneinek  száma immár eléri az ötvenet. Emellett négy új foglalkozásvezető  csatlakozott hozzánk” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Berky Angelika, a Cseperedő program felvidéki koordinátora. Mint hozzátette,

a nyár folyamán szervezték meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság által támogatott képzést, melynek köszönhetően gyarapodott a felvidéki foglalkozásvezetők közössége is.

Szeptembertől új helyszíneken is várják a kisgyermekes családokat, így Nagyölveden, Farnadon, Nagysallón, Sárón, továbbá Nagykeszin, Dunamocson, Vásárúton, Várhosszúréten is elindulnak a zenés-énekes foglalkozások.

Az új tanévben részben folytatódnak a Cseperedő program égisze alatt zajló előadások és foglalkozások. Mint Berky Angelika elmondta, szeptembertől indul Babos Bábos Társulat babaszínház előadássorozata. Ugyanakkor az Aranyszamár Bábszínház előadássorozata folytatódik. Ennek nagy sikere volt az előző időszakban is. Az előadásaikat az ősz folyamán tíz helyszínen láthatják majd.  A VSG Táncszínház Varázsszekrény meséivel nyolc településre látogatnak el. Emellett a táncszínház előadásai szintén több helyszínen lesznek láthatók.

A Szülők Iskolája programsorozaton belül a kapcsolódó nevelésnek lesz egy jelentős turnéja az őszi időszakban.

Összesen huszonkét helyszínen szerveznek a szülők számára ismeretszerző előadásokat. A kapcsolódó nevelés több témakört vizsgál majd, szó lesz az alvásról, a hisztiről, a fegyelemről – folytatta a programok sorolását Berky Angelika.

Horsa István folytatja a hangszersimogató ismeretszerző  foglalkozásokat.  Közel húsz helyszínen mutatja be a népi hangszereit. Olyan helyszíneken látogatja meg az óvodákat, ahol működik a Cseperedő program. Ezzel a különleges előadással támogatják az egyes helyi óvodákat – jelezte a program koordinátora.

Bennünk van a kutyavér címmel szervezik meg Szarka Gyula tízállomásos turnéját. Ezen előadásokra a tervek szerint meghívják a település óvodásait és kisiskolásait is. Molnár Kriszta, a TANDEM nonprofit szervezet szakembere gyermeknevelési kérdéseket firtat majd az előadásaiban.

A terveket vázolva Berky Angelika kifejtette: a baba-mama klubokban játszócsoportokat hoznak létre, melyek kötetlen játékon alapulnak. Mindez szakemberek bevonásával valósulna meg, akiktől a szülők tanácsot kérhetnének. Pszichológusokat, fejlesztőpedagógusokat vonnának be, akik megmutatják, miként lehet a játékokkal fejleszteni a kisgyermekeket.

Fontos a továbbképzés, a fejlesztés. A Ringató foglalkozásvezetők rendszeresen részt vesznek képzéseken, tapasztalatcseréken, szakmai napokon. Ugyanakkor részt vesznek személyes konzultációkon a Ringató foglalkozás megteremtőjénél, Gróh Ilonánál.  A Felvidéken külön Cseperedő találkozásokat szerveznek, legutóbb Fülek adott otthont az eseménynek.

A programsorozat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulnak meg.