(Fotó: pixabay.com)

Szlovákia ismét elmulasztott egy jó lehetőséget a természetvédelem ügyében? A természetvédők úgy vélik, igen. A vélemények persze megoszlanak, vannak, akik az új törvénymódosítást üdvözlik, vannak, akik szerint az semmit sem ér, nem szolgálja majd a természetvédelmet.

A Környezetvédelmi Minisztérium például a törvényt korszakalkotónak minősíti. A természetvédők közül sokan viszont azzal érvelnek, hogy a törvénybe nem kerültek bele az ő javaslataik, egyes környezetvédő csoportok pedig egyenesen kilátásba helyezték, hogy amennyiben Zuzana Čaputová köztársasági elnök aláírja azt, Szlovákia pereskedés elébe nézhet. Ez azonban nem az egyetlen jogi ügy lenne, amely Szlovákiát fenyegeti.

Ahogy azt már előzőleg a Via Iuris társulás jelezte, az országot az Európai Unió Büntetőbírósága is perbe foghatja, mert nem védi megfelelően a siketfajdok élőhelyeit.

„A Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma nem folytatott kielégítő tárgyalásokat a törvénymódosításról a különféle civil szervezetekkel, a környezetvédelmi intézményekkel és az elkötelezett aktivistákkal. Pedig a törvény jóváhagyásához az egyes civil szervezetek 30 000 ember aláírását, támogatását gyűjtötték össze, a legtöbbet ebben a témakörben a Szlovák Köztársaság történetében” – nyilatkozták a Via Iuris társulás képviselői.

A Szlovák Köztársaság Állami Természetvédelmi Hivatala a parlament képviselőinek bemutatta azt a képet, amelyen jól láthatók az erdőírtások, a tarvágások. Ezzel a hivatal szakemberei a nemzeti parkok felelőtlen írtására akarták felhívni a figyelmet és arra ösztönözni a képviselőket, hogy a törvényt fogadják el.

Az Állami Természetvédelmi Hivatal ugyanakkor új felhatalmazást is kapott, ezentúl az ő jóváhagyásuk kell minden olyan beavatkozásra a nemzeti parkokban, amely veszélyeztetné az ottani természetet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden beavatkozásról a hivatal dolgozói döntenek majd.

„A legjelentősebb változásnak éppen a mi pozíciónk megerősítését ítélem. Az Állami Természetvédelmi Hivatal közvetlenül részt vett a törvény megalkotásában is. Kulcsfontosságú változtatásokat és intézkedéseket javasoltunk, amelyekkel majd sikerül bebiztosítani a legértékesebb területeink védelmét. Nemzeti parkjaink hosszú idő óta azzal vannak veszélyben, hogy területeiken nem érvényesülnek egyértelmű szabályok. Remélem, hogy ezt az évtizedeken keresztül húzódó negatív folyamatot most megváltoztatjuk. Ezt az első lépésnek tartom, amely nagyon lényeges” – jelentette ki Martin Lakanda, az Állami Természetvédelmi Hivatal vezérigazgatója.

Gabriela Matečná, a Szlovák Köztársaság Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériuma tárcavezetője szerint a törvény pontosít bizonyos fogalmakat, például az erdőterületek védelmének problematikáját, valamint több olyan gazdasági alkalmazást, amelyet a klímaváltozások megkövetelnek.

A természetvédők összességében a jóváhagyott törvényt üdvözlik. Erik Baláž, a Progresszív Szlovákia/Együtt (PS/Spolu) képviselője azonban a közösségi oldalán alaposan kifakadt ellene.

„Sólymos miniszter négyéves munkája nulla pontot érdemel. A természetvédelmi törvényre nagyon nagy szükségünk volt. Sólymos miniszternek azonban nem volt ereje ahhoz, hogy alapvető reformokat hajtson végre. Az állami földterületek nem kerültek át a nemzeti parkok jogkörébe. A nemzeti parkok továbbra sem dönthetnek arról, mi történjen a saját területükön” – veti a miniszter szemére.

Balážt főleg a törvénymódosító javaslatok ingerelték, amelyeket a parlament elfogadott. Ilyen például a kivételek szigorú megítélése.

A szigorúbb szabályok azonban csak azokra a védett területekre vonatkoznak majd, amelyeket a törvénymódosítás elfogadása után nyilvánítanak védetté.

„A törvényben eredetileg úgy javasolták, hogy az arra megítélt területeket védetté a Környezetvédelmi Minisztérium vagy a járási hivatalok nyilváníthassák. A koalíciós képviselők azonban megszavazták az eddigi állapotokat, azaz, hogy a védett területekről a kormány döntsön. Ezeknek jóváhagyását viszont sok esetben éppen a kormány zárolja” – fejtette ki Baláž.

„A minisztérium arról próbálja meggyőzni a polgárokat, hogy ez a törvény új korszakot nyit és áldást hoz az erdeinkre. Egyáltalán nem erről van szó, és végképp nem ilyen formában, ahogy azt végül is a képviselők elfogadták” – tette hozzá Erik Baláž természetvédő, ellenzéki képviselő. A törvény alkalmasságát azonban a jövő, a gyakorlat mutatja meg.

(webnoviny/Felvidék.ma)