Szerdán este Rimaszombatban A padlás című félig mese, félig musicalt játszotta hatalmas sikerrel a Komáromi Jókai Színház társulata. Azt a Padlást, amelynek a bemutatója 1988-ban volt az általa igazgatott Vígszínházban, amely a mai napig levehetetlen a színház repertoárjáról. Ahogy levehetetlen A Pál utcai fiúk is. Pár éve máig tisztázatlanul bemocskolták a nevét, s bár tavasszal a Tartuffe megrendezésével Veszprémben visszatért a színpadra, a rágalmazás annyira megviselte, hogy 77. életévében, csütörtökön visszaadta a lelkét Teremtőjének.
Marton László 1943-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező tanszakának elvégzése után 1968-ban kezdte a pályát a Vígszínházban. 1979-1985 között főrendező, 1987-től 2009-ig a Vígszínház igazgató-főrendezője, 2009-től 2017-ig főrendezője volt. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és külföldön: Finnországban, Kanadában, Londonban is. Vendégrendezőként többször dolgozott Helsinkiben, Louisville-ben (USA), Tel-Avivban, Kanadában, Németországban.
Életét pár évvel ezelőtt Orosz Ildikónak mondta tollba, részletesen mesélve a pályakezdéséről, s első sikereiről is. Várkonyi Zoltán szerződtette a Vígszínházba, ahol legendás előadásokat vitt színpadra. A nevéhez fűződik a zenés műfaj megteremtése a Víg hatalmas színpadán, amelyek közül az első a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról volt, amelyet 1973 március másodikán mutattak be, s amely egészen új világot teremtett a magyar színházi életben. Az előadás Déry Tibor kisregénye alapján készült, s ez hozta be a színházi életbe a szinte még pályakezdő Presser Gábort, aki aztán Martonnal közösen folytatta a Harmincéves vagyok és a Fejes regényéből készült Jó estét nyár, jó estét szerelem című előadásokkal. S mintegy ennek folytatása volt a Kőműves Kelemen, A padlás, A Pál utcai fiúk, vagy a napokban bemutatott, ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett A nagy Gatsby is.
De a zenés darabok mellett sok-sok prózai darab színrevitele fűződik a nevéhez, ő fejezte be mestere, Várkonyi Zoltán utolsó rendezését, a Pisti a vérzivatarban-t is, de megrendezte a Szentivánéji álmot, a II. Richárdot, Kern Andrással a címszerepben a III. Richárdot, s egyik legutolsó rendezéseként a Márai Sándor visszaemlékezésekből készült Hallgatni akartam című darabot a Házi Színpadon Hegedűs D. Gézával. S nem egy Molnár-darabot, de a televízióban is otthon volt, számos nagy sikerű tévéjáték fűződik a nevéhez.
1975-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1984-ben Érdemes, 1990-ben Kiváló művész címmel, 2000-ben Hevesi Sándor-díjjal, 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2004-ben elnyerte az egyik legelőkelőbb ír színházi kitüntetést, az Irish Theatre Awards-ot. 1990-től a londoni Guildhall School of Music and Drama tiszteletbeli tagja. 1997 novemberében az amerikai Society of Stage Directors and Choreographers tagjai lett, elsőként a magyar színházrendezők közül. 2001 óta az ír nemzeti színház művészeti tanácsadója. 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává, 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. 2016-ban Prima Primissima-díjat kapott.
De két éve Magyarországot is elérte a rendkívül kétes hírű, s immár sok-sok híres művész életét tönkretevő #metoo-kampány, amely elsőként az ő nevét mocskolta be. Igaz, nagyon jó nevek közé került, hisz Woody Allentől kezdve Placido Domingóig számos világhírű művészt vádoltak meg nők szexuális meggyalázásával, de bizonyítani mai napig nem bizonyítottak semmit. Taccsra vágtak viszont számos életművet. Az övét is, bár tanítványai kiálltak mellette, a napokban épp Fesztbaum Béla nyilatkozott („Boldogan és egyenes nyakkal vállalom a Marton-féle örökséget”), s ha Budapesten nem is, de az egykori tanítványa, Oberfrank Pál igazgatása által irányított veszprémi színházban, ahol a Tartuffe-t vihette színre Gáspár Sándorral és Lukács Sándorral. De Hegedűs D. Géza is levitte Veszprémbe Márai-előadását.
Két éve nagyon vártam Ibsen A vadkacsa című bemutatóját, amelyet a Pestiben rendezett volna, de az aljas rágalmazás miatt már nem készülhetett el.
Gyászolja őt sok millió nézője, sok-sok ezer tanítványa, a színházszeretők népes tábora. Előadásai gyaníthatóan viszont még hosszú évekig műsoron maradnak a Vígszínházban. S a neve is ott áll majd a színházi történelemkönyvek aranylapjain, míg rágalmazója nevét önkéntes külföldi száműzetésében belepi a nem is annyira jótékony feledés pora.
