Nagy József (Fotó: wikipedia.org)

Nagy József nem indul a Most-Híd listáján a jövő évi parlamenti választáson – erősítette meg a TASR hírügynökségnek. Nagy hibának tartja a Most-Híd–MKP-koalíció létrejöttének elutasítását, ami viszont lehetőséget nyitott egy újabb magyar mozgalom előtt.

Nagy József úgy nyilatkozott, szimpatikus számára az Összefogás elnevezésű kezdeményezés, mert nem zár ki senkit az együttműködésből.

A volt EP-képviselő és környezetvédelmi miniszter bírálja a Most-Hidat és az MKP-t, mivel az együttműködésük elmaradása miatt parlamenti képviselet nélkül maradhat a szlovákiai magyarság.

„A magyar parlamenti képviselők fájdalmasan hiányozhatnak az új kormánykoalíciónak, amelyre nagy feladatok várnak” – jelentette ki Nagy József. Mint mondta, a magyar kisebbség a jogállamiság és a jogbiztonság megerősítését várja, továbbá a korrupció és a klientelizmus megfékezését.

„Ezek mellől nem hiányozhat a kisebbségi jogok javítására tett maximális igyekezet és az igazságos regionális fejlesztés” – tette hozzá. Nagy József az alakulóban levő Összefogás mozgalmat egyelőre szimpatikusnak tartja. „Senkit nem zár ki az együttműködésből, nem egy pártvezér körül formálódó mozgalom, és függetlennek kellene lennie a szponzoroktól és a külföldi kormányoktól” – magyarázta Nagy.

Szerinte elnyerheti azok támogatását, akik nem járnak szavazni,

akik kiábrándultak a Most-Hídból és az MKP-ból, továbbá a fiatal generációkét. Elképzelhetőnek tartja, hogy az Összefogás platformja elfogadhatóbb lenne számára, mint az MKP-lista, és úgy véli, jobban megfelelne a Magyar Fórumnak is, amelyet egykori párttársa, Simon Zsolt hozott létre.

„Az Összefogásnak ezért a kisebbségi jogok garantálása mellett fel kellene ölelnie a Most-Hídétól és az MKP-tól eltérő prioritásokat is. Eltérő ideológiákról van szó, de például a magyar konzervatívok és liberálisok kiválóan együtt tudtak működni az MKP-ban 1998-tól, amikor a demokratikus változások garanciáját jelentették” – magyarázta Nagy.

Hozzátette, a Most-Híd és az MKP megegyezése nem ideológiai eltérések miatt futott zátonyra, hanem a képviselőlista helyeinek elosztásán. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke az MKP-val folytatott tárgyalások eredménytelen lezárása után kijelentette, az MKP nem akart engedni abból a követeléséből, hogy 50-50 százalékban kerüljenek elosztásra a helyek a képviselőlistán.

Hozzátette, az MKP ahhoz is ragaszkodott, hogy egyik pártelnök sem állhat a közös lista élén. A tárgyalások lezárása után információk jelentek meg arról, hogy többen távozhatnak a Most-Hídból, amit a párt találgatásnak nevezett.

(TASR)