Igen gazdag volt a nyár vége eseményekben Kassán, ahogy a régióban is. A beszámolók mellett interjút olvashatnak Berenhaut Róbert újságíró-fotográfussal, míg Oros László irodalomtörténeti sorozatában azt a losonci gyökerekkel rendelkező Darkó Istvánt mutatja be, aki az első nemzedék tagjai közül egyedül kapott állami díjat.

„A lakáskulcsaikat csörgető diákok 1989 őszén megmutatták, hogy a szocialista rend kiürült jelszavait már nem kívánják gyermekeiknek továbbadni, nem akarják építeni a vörös jövőt. Akkor még csak a nem szón volt a hangsúly, de mivel azóta eltelt harminc év, lassan fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy levetkeztük-e végképpen a vörös ruhát, vagy félelmeinket elrejtve magunkon hordjuk? Milyen lett a mi „igenünk”, mi az, amit a szoci helyett teremtettünk és ráhagyunk majd egykor gyermekeinkre” – Hanesz Zoltán a Kassai Figyelő októberi számának vezércikkében a rendszerváltás óta eltelt harminc esztendőről elmélkedik.

A beszámolók között olvashatunk Erdő Péter bíborosnak a Kassai Főegyházmegyében tett látogatásáról, a Kassán megrendezett nemzetközi robotépítési és programozási versenyről, a Thália Színház évadnyitójáról, Duncsák Attila és Fecsó Szilárd kiállításáról, Hanesz Angelika elismeréséről (aki nemcsak bekerült, de a közönségszavazatok alapján a legjobb pedagógusnak választották Szlovákiában), a bódvavendégi értékmentésről, a rimaszécsi Országos Tanévnyitóról, a Bodrogközi Kulturális Fesztiválról, Benyák Mária a Pozsonyi Casino elmúlt húsz évét méltatja, Buzitán megalakult a Gólyafészek Óvoda, s Kassa volt a díszvendége a Budavári Könyvünnepnek.

Kassán is megünnepelte 70. születésnapját a Csemadok, a lapban elolvashatják Köteles László országos alelnök ünnepi beszédét, aki büszkén állítja, a Csemadok sziklára épült.

A Kassai Figyelő beszerezhető a jobb felvidéki magyar könyvesboltokban, valamint a szerkesztőség elérhetőségein (040 01 Kassa, Komenský u. 24., kassaifigyelo@gmail.com, tel.: 0948/753 013)