Illusztráció: nemzeti.net

Hatvani István (1718-1786), a rimaszombati születésű tudós és polihisztor életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílt a Gömör-Kishonti Múzeumban. A tárlat 2020. január 31-ig tekinthető meg.

Kerényi Éva, a múzeum történésze és a kiállítás kurátora elmondta: Hatvani kora egyik legsokoldalúbb polihisztora volt, aki a filozófiatörténet mellett 12 további tantárgyat oktatott. Fiatalon néhány évig prédikátorként is tevékenykedett, később ő lett a debreceni gyógyszertárak főellenőre. Emellett úgy is számon tartják őt, mint az első magyarországi iskolaorvost.

A történész elmondása szerint Hatvani jártas volt a csillagászatban is, a csillagászati törvények ismeretében meghatározta Debrecen földrajzi helyzetét. „Ezt az »ördöngös professzort«, aki kísérletek segítségével tanított, kortársai »magyar Faustnak« is nevezték.

Modern, európai gondolkodású ember volt, akinek a személye körül számos legenda keringett, ezeknek azonban valószínűleg nincs sok közük a valósághoz és Hatvani életművéhez” – zárta Kerényi.