Fotó: Aktuality.sk

Most-Híd párt nem folytatja a tárgyalásokat a magyar nemzetiségű választókat képviselő pártok esetleges választások előtti együttműködéséről. Erről Magdeme Klára pártszóvivő tájékoztatta a TASR szlovák hírügynökséget csütörtökön.

A döntést a tárgyalópartnerek inkorrekt hozzáállásával indokolta. Felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Fórum (MF), az MKP és az Összefogás pártok röviddel azután jelentették be a közös indulásukat, hogy felfüggesztették a tárgyalást a Most-Híd küldöttségével.

„Mindenkinek világosan kell látnia, hogy részükről nem volt őszinte a megegyezésre való törekvés, ezért a Most-Híd nem látja értelmét annak, hogy folytassa a tárgyalásokat”

– közölte Magdeme.

A szóvivő szerint hamis az az állítás, miszerint a Most-Híd nem volt hajlandó kizárni a választások utáni együttműködést a Smerrel. „A Most-Híd küldöttsége az utolsó találkozókra kompromisszumos megoldásokkal érkezett. Azt javasoltuk, hogy az öt párt az ĽSNS, SNS, Smer-SD pártok mellett az OĽaNO mozgalommal való együttműködést is zárja ki” – magyarázta.

A Most-Híd most arra összpontosít, hogy a nemzeti kisebbségeknek, valamint a régióknak legyen képviseletük a parlamentben és a kormányban is. Az öt magyar párt, az MKP, a Magyar Fórum (MF), az Összefogás, az MKDSZ és a koalíciós Most-Híd képviselői csütörtökön újra találkoztak. Az ötpárti tárgyalást azután függesztették fel, hogy nem sikerült megegyezni a Smer-SD párttal való választások utáni együttműködés kizárásáról.

Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke ezt követően bejelentette: az MKP, az MF és az Összefogás közös jelöltlistát állítanak a jövő évi parlamenti választásokra. „Az Összefogás megteremti a közös lista jogi feltételeit, és felveszi a Magyar Közösségi Összefogás – Maďarská komunitná spolupatričnosť nevet” – közölte Simon. Az Összefogás már kérvényezte a belügyminisztériumnál a névváltoztatás jóváhagyását.

Összefogás mozgalom: Bugárnak fontosabb a Smer, mint a magyar egység

Az Összefogás mozgalom sajnálattal veszi tudomásul, hogy a Híd számára fontosabb a maffiaállamot működtető Smerhez és a Robert Ficóhoz való ragaszkodás, mint a közös magyar indulás.

A csütörtöki megbeszélés során senkit sem tessékeltek ki a tárgyalóteremből, az egyeztetés azért szakadt meg, mert a Híd nem volt képes kimondani, hogy számára 2020 márciusától nem lehet partner a Smer.

A tárgyalófelek felajánlották, hogy amennyiben a Híd keddig változtatni tud a véleményén, akkor visszavárják és tovább tárgyalnak a közös indulás egyéb sarkalatos pontjairól és prioritásairól. Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a Híd lemond erről a lehetőségről és nem akar magyar egységet teremteni.

„A Híd történelmi esélyt kapott, amelyet felelőtlenül eldobott. Részben jóvátehette volna 2016-os hibáját, amiért saját választói is kritizálták, elhatárolódhatott volna a kočneri maffiaállamot működtető Smertől. Ehelyett a végsőkig hűséges marad Robert Fico pártjához, ahelyett, hogy a közös magyar jövőt építené” – fogalmazott Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke.

Az Összefogás szerint a politikában fontosabbak az alapértékek, mint a személyi érdekek.

A Smerrel való közös kormányzás nemcsak a szlovák, de a magyar demokraták számára is vállalhatatlan. A magyar egység megteremtése lehetőséget nyújtott a Hídnak arra, hogy az utolsó utáni pillanatban elszakadjon a Smertől, ám érthetetlen okokból még a koalíciós szerződés lejárta után, az SNS elnöke és a smeres kormányfő sértő kritikái után is inkább kitart bukott és az őt folyamatosan megalázó partnere mellett.

Az Összefogás választási listája nyitott mindenki számára, aki elfogadja alapértékeinket. Mozgalmunk felszólítja a Híd demokratikus érzelmű, becsületes tagjait és tisztségviselőit, hogy fontolják meg csatlakozásukat a közös magyar egységhez!

(TASR/Sajtóközlemény)