Rimaszombat–Zsarnóca mérkőzés (Fotó: Gecse Attila)

Csúnya, őszies időben ért véget a Közép-szlovákiai III. liga őszi sorozata, mindhárom csapat ott fejezte be, ahol az előző fordulókban abbahagyta. A rimaszombatiak sorozatban hatodik mérkőzésükön maradtak veretlenek, s ezúttal is begyűjtötték a három pontot, a fülekiek idegenben ismét kikaptak, míg a losonciak kétgólos előnyt herdáltak el Námesztón (Námestovo). A fülekiek és a losonciak 23-23 ponttal a középmezőnyben, a rimaszombatiak 16 ponttal a középmezőny alján várják a tavaszi folytatást.

A kezdet előtt még a bajnoki címről álmodozó fülekiek /Páriš–Balázs, Rubint (80. K. Kurunci), Fajd (65. Lipták), Köböl, Urbancsok, Janković (68. Jass), Daško, Kovanič, Strniša, Püšpöky/ a listavezető turócszentmártoniak otthonába látogattak, s ha minimális esélyt szerettek volna táplálni a továbbjutás iránt, akkor csak a győzelem lett volna számukra az egyetlen elfogadható eredmény. A hazaiak Mlynár révén már a 3. percben vezetéshez jutottak, s mivel több gól nem is esett a mérkőzésen, újabb győzelmükkel már 39 pontosak, s 10 ponttal vezetnek a második helyen álló bánfalvaiak (Bánová) előtt. A fülekiek pedig 23 pontosak, ahogy a losonciak is, s csak jobb gólkülönbségükkel előzik meg őket a 7. helyen.

A losonciak Námesztóra látogattak, akik győzelmük esetén meg is előzték volna a losonciakat. Nem így történt, sőt a vendégek /Ludha–Keszi, Pipíška, Lipták, Hornyák, Mader, Jovanović (46. Lopes), Hrnčiar, Mojžiš (76. Oláh), Môcik (60. Berky), Almeida/ a 27. percben Almeida és Môcik találataival már 2:0 arányban vezettek. Az előnyüket viszont nem tudták megtartani, mivel a hazaiak a 60. percben szépítettek, majd a 80. percben ki is egyenlítettek, de fordítaniuk már nem sikerült.

A Turócszentmártonban elszenvedett csúfos 0:9 óta nem kapott ki a rimaszombati csapat (Gregor–Sekulić, Mičuda, Paparyha, Fajčík, Nagy, Juhász (90. Kótai), Grujović (87. Vasylynets), Šulek, Kamendy (70. Lavrík), Vasilko/, s a táblázaton mögöttük álló zsarnócaiak (Žarnovica) ellen kötelezőnek tűnt az újabb győzelem. De mint tudjuk, mindig ezek a mérkőzések a legnehezebbek. Ráadásul a mintegy száz néző előtt lejátszott találkozón Tomáš Boháčik védencei maguknak nehezítették meg a dolgukat, ugyanis rengeteg helyzetet elpuskáztak, főleg Grujović volt elemében, aki kihagyta a kihagyhatatlant is. S mivel a védelem sem állt a helyzet magaslatán, végig izgalmassá tették a mérkőzést. A 18. percben egy gyors ellentámadás végén a vendégek Lenard révén meg is szerezték a vezetést, de örömük csak négy percig tartott, amikor Šulek gyönyörű lövéssel egyenlített. Mivel a batyiak nagyobbnál nagyobbnál helyzeteket is elpuskáztak, a félidőre 1:1-es döntetlennel vonultak a csapatok. A második félidőben gyorsan vezetéshez jutottak a hazaiak, a vendégek kapusa, Tatár kiejtette a kezéből a labdát, s Grujović ezúttal nem hibázott. A vendégek két perc múlva szintén bevették Gregor kapuját, de a játékvezető les miatt nem ítélte meg a találatot. A 62. percben Grujović a tizenhatos sarkáról talált Tatár kapujába, de alig nyugodhattak meg a hazaiak, öt perccel később Lenárd ismét betalált. Szerencsére több gól már nem esett, így a hazaiak begyűjtötték a három pontot, s a gyalázatos kezdés után már 16 pontnál tartanak, ami a 12. helyet jelenti számukra.

Hogy ez tavasszal mire lesz elég, majd kiderül. Ahogy az is, kik maradnak tavaszra hírmondónak ebből a csapatból.