(Fotó: Összefogás)

Vasárnap délután ülésezett az Összefogás mozgalom közgyűlése, amely döntött a közös indulásról és megvitatta saját listáját.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta, hogy az MKP és a Magyar Fórum jelöltjei az Összefogás (péntektől hivatalosan is Magyar Közösségi Összefogás) listáján vegyenek részt a 2020-as parlamenti választásokon.

A közgyűlésen bemutatásra került az Összefogás mozgalom 30 fős jelöltlistája. A közös lista 2. helyén a mozgalom elnöke, Mózes Szabolcs indul, a 6. helyen Orosz Örs alelnök, a 9. helyen Nagy József volt EP-képviselő, a 17. helyen pedig Zachar Pál.

A küldöttek emellett döntöttek a listavezető személyéről is, amelyet a megegyezés alapján az MKP jelölt. A tagok egyhangúlag elfogadták Bárdos Gyulát, mint a felvidéki magyarság integráló személyiségét.

A három formáció a jövő hét elején írja alá az együttműködési szerződést és mutatja be a teljes listát. A közös program egyeztetése a napokban folytatódik.