Lénárt Dóra, Felsőszeliből

A Selye János Gimnázium tanulói a hagyományokhoz hűen idén is bekapcsolódtak a Cogito esszéíró pályázat megmérettetéseibe. A pályázatot a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium és az SZMPSZ Pozsony-Szenc Területi Választmánya hirdette meg idén 15. alkalommal. A cél, hogy feltérképezzék a szlovákiai magyar fiatalok kulturális életét, környezetét, gondolkodását, életfilozófiáját.

A pályázók 5 témakörből választhattak, így 5 kategóriában hirdettek győztest, az országos megmérettetésnek viszont minden évben van 1 abszolút győztese, a pályázat fődíjasa.

Az ünnepélyes díjkiosztóra november 29-én került sor a Csemadok Székházában, Pozsonyban.

Idén Lénárt Dóra, Felsőszeliből származó diáklányom volt a verseny egyik pályázója. Dóri az 1. évfolyam tanulója, nyitott, olvasott lány, szívéhez közel áll az írás, melyek érett gondolkodását sugallják. Lelkesedése szinte páratlan volt, mikor megtudta, hogy ezen a versenyen az ország hasonló korú fiataljaival mérheti össze rátermettségét. Az ünnepélyes díjkiosztóra érkezett meghívás megörvendeztette, de az abszolút győztesnek járó elismerésre talán még ő se gondolt…

A díjkiosztón a zsűri elnöke, CS. Liszka Györgyi ismertette az egyes kategóriák győzteseit. Ezt követően került sor a fődíj átadására, melyet a Selye János Gimnázium diákja, Lénárt Dóra nyert el pályamunkájával. A téma címe: Élsz, vagy csak élni akarsz? (Hol vannak a Te határaid? – kérdezi Soren Kierkegaard).

Legyen itt néhány őszinte gondolat fődíjasunktól is, aki sok megmérettetésen vett részt, de a Selye János Gimnázium falai közt először élhette át az élményt.

„Sosem a díjakért küzdöttem, az én célom mindig is az volt, hogy a szavaim eljussanak az emberi lelkekhez, hogy az írásaimban mindenkinek legyen egy kedvenc mondata, amivel azonosulni tud, s ha csak néhány perc erejéig is, de megjegyzi magának”.

Következzék egy rövid idézet a fődíjas pályaműből (Dóri ajánlásával):

„Bódító szesz. Vágykeltő név, gyermekeknek mégsem való. Nem is véletlenül. Csábító szirénhangja már sokak hajóját zátonyra futtatta és süllyesztette el életük háborgó tengerén. Nagy kortyok a feledés és a boldogság reményében. Tudatlanság, bűnös mámor, mocskos élvezet, tisztátalanság. Vak lebegés. Hagyom, hadd tegyék. Elvégre az ő életük, az ő döntésük. Vakon lebeg a világ, talán csak én vagyok józan. Mégis hagyom: Talán ez a végzet, hagyni … Hagyni, hogy történjen, aminek történnie kell. Hagyni, ha fáj, és hagyni, ha boldogít. Ha élvezed, vagy ha azt mondod «nem». Hagyni, hogy hatalmába kerítsen minden kísértés. Hagyni magad egy kis időre helytelenül élni. Aztán engedni, hogy az eszedre hallgatva visszatalálj a megszokott és helyesnek tartott utadra. Lebegve sodródni a víz tetején, dúdolva merengeni az élet árja felett. Képzeletben szárnyat növeszteni, hogy megmenthesd az embereket, és elhinni az összes tündérmesét. Látni, amit más nem lát, ami lehet, hogy nincs is ott, nem is létezik. Hogy aki alattad fuldokol, felnézve rád csak annyit mondjon: «Megőrült.»”

Dóri, szívből gratulálok!

(A szerző az iskola magyartanára)