Ma ünnepelné hetvenedik születésnapját Dúdor István, a gömöri balladák festője. Már több mint harminc éve, hogy egy tornaljai buszmegállóban vérbe fagyva találták, abban a pózban, ahogy azt az Ikarosz című képén megfestette évekkel korábban. A már életében legendává vált Dúdor Istvánra Farkas Veronika művészettörténésszel emlékezünk.
A lázadó és fékezhetetlen, ám tehetséges fiatal festőt egyetemista korában ismerte meg Farkas Veronika, a komáromi Limes Galéria igazgatója. „Amikor először megláttam a fekete-fehér tusrajzait, nem értettem, honnan az a mérhetetlen fájdalom, ami a műveiből is kicseng. Dúdor szenvedett. Állandóan” – fogalmazott, majd hozzátette: a kezdő művészek nem ilyen fájdalommal indulnak. „Ez veleszületett, mélységes fájdalom”.
Mesélt Dúdor falujáról, Dereskről, ahol nehéz volt az élet.
„Egyszerű munkáscsaládból származott, olyan vidékről, ahol nagy volt a szegénység és az elvándorlás. Onnan kinőni nem volt könnyű dolog” – magyarázta a művészettörténész, aki több Dúdorról készült katalógust is előkészített beszélgetésünkhöz.
„Dúdor Istvánnak szerencséje volt. Bacskai Béla festőművész bátyja plébánosként teljesített szolgálatot a gömöri településen” – folytatta. A gyermek Dúdorban felfedezte a tehetséget, művészeti könyvekkel látta el és segítette. Első mesterei Bacskai Béla és Szabó Gyula voltak, akiktől magánórákat vett. Szülei villanyszerelőnek szánták, de sosem érettségizett le. Rendhagyó módon érettségi bizonyítvány nélkül vették fel a prágai képzőművészeti egyetemre, köszönhetően František Jiroudek professzornak, aki felfedezte Dúdorban az ősi, ösztönös tehetséget.
Prágában elfogadták olyannak, amilyen volt: zaklatott, fegyelmezhetetlen, önjáró különcnek. Pedig csak az önkifejezés állandó kényszere kínozta a meg nem értett gömöri fiút.
Fotó: Limes Galéria archívuma
„Ráhagyták a bolondériáját. A nagy műteremben húsz festőnövendék dolgozott egyszerre, de ő külön kis kuckót csinált magának, ahová az alkotás során elbújhatott. A kész műveket csak a tanárainak mutatta meg, ezért az alkotás folyamatát is ritkán lehetett látni” – magyarázta a művészettörténész.
Farkas Veronika szerint a természetközeli emberekben, így a gömöriekben is benne van „egy rendkívül erős transzcendens látásmód”. „Ez a látásmód visszatükröződik a népi balladákban is. Dúdor festészete pedig gömöri balladákat mesél el: könny helyett virágokat hullató szemek, a vihar előtti tájban megszemélyesített fűzfák mesélnek…”– világított rá. Hozzáteszi, hogy Dúdor művészetében sikerült kialakítania egy önálló, egyedi, csakis rá jellemző képzőművészeti nyelvet.
„Életében már legenda volt, vonzotta a bajt. Szeretett élni. Szerette az embert. Tisztelte az embert. Szerette és tisztelte a barátait” – húzta alá Farkas Veronika.
Elmondta azt is, Dúdor nem akart és nem tudott unalmas figura lenni. „A nehéz körülmények rányomták bélyegét az életvitelére. Egyszerű környezetből jött, de nyitott volt a világra és rendkívül erős, színes belső világa volt. Mindig olyan egyedi dolgokat művelt, amit más nem mert volna megtenni” – hangsúlyozta. Farkas Veronika kiemelte: a szocialista érában vegzálták, lehallgatták a fiatal művészt, sőt bevitték a rendőrségre is.
„Buta dolgokkal terhelték, de ő kíméletlenül őszinte volt, beolvasott még a rendőröknek is. Az ifjúsági találkozókon kiszúrta a besúgókat, akiknek a szemükbe mondta, hogy besúgók, nem törődve a következményekkel” – emlékezett vissza.
Fotó: Limes Galéria archívuma
A művészettörténész véleménye szerint Dúdor István számára a művészet szentség volt. „A művészet, az igaz művészet egy szentség. Dúdor így élte meg. Állandóan egy transzcendens dologgal kommunikált, a tájképein is megjelennek a víziói. Dúdor meg akart és meg is maradt tisztának. Legfőbb üzenete pedig éppen ez: tisztességesen élni, a végsőkig kitartani” – foglalta össze a fiatalon elhunyt művész hitvallását.
A Dúdor István műveiről szóló kiadványokat lapozgatva megakadt egy képnél. A földre hullott, szárnyait vesztett, vérben fürdő Ikarosznál.
„1981-ben festette az Ikaroszt. Tulajdonképpen a saját halálát festette meg. Így, vérbe fagyva találták meg. Gyilkosa mindössze három hónapot kapott. Ez az igazságtalanság.”
Dúdor István 37 évet élt. Festményei, rajzai magánszemélyeknél, a rozsnyói Bányász Múzeumban, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban és a Kortárs Magyar Galériában, a komáromi Duna Menti Múzeumban, a rimaszombati Gömöri Múzeumban és a losonci Nógrádi Galériában találhatóak meg.
Utolsó, nagyszabású emlékkiállítását éppen Farkas Veronika rendezte 2009 novemberében a komáromi Limes Galériában, meg nem élt hatvanadik születésnapja alkalmából.
