Vasárnap röviddel egy óra előtt Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás listavezetője volt a TA3 A politikában című műsorának vendége. A három párt (MKP, Magyar Fórum és az Összefogás Mozgalom) közös listájának első helyéről induló Bárdos Gyulát Norbert Dolinský kérdezte.

Ahogy a műsorvezető felvezette, személye nem ismeretlen a szlovák választók előtt sem, hiszen 2014-ben a köztársaságielnök-választáson is megmérette magát, és több mint 97 ezer szavazattal az előkelő ötödik helyen végzett. Arról kérdezte Bárdos Gyulát, hogyan és milyen körülmények között vállalta a három magyar párt választási listájának első helyét.

Bárdos hangsúlyozta, nem személyes döntése volt az első hely, ilyen ambíciója nem volt. Mint fogalmazott, első magyar nemzetiségű elnökjelöltként közel százezer szavazatot szerzett 2014-ben és így az induló 14 jelölt közül az ötödik helyen végzett úgy, hogy nem bírta a Most-Híd párt támogatását, hiszen ők Pavol Hrušovskýt támogatták – jegyezte meg.

Bárdos szerint már akkor is az a cél vezérelte, hogy az embereket összekösse, és valószínűsítette, hogy a választási párt első helyéről úgy döntöttek, hogy ez a szempont érvényesüljön. Megjegyezte, Csáky Pálhoz, vagy Berényi Józsefhez hasonlóan ő is a lista végéről szeretett volna indulni, mivel fontosnak tartja, hogy fiatal, ambiciózus politikusok is megmérettethessék magukat, és a lista elején szerepeljenek.

Bárdos kiemelte: a dél-szlovákiai régióban élőket szeretnék képviselni, nemzetiségtől, politikai hovatartozástól függetlenül. Ennek a régiónak a felzárkóztatását célozzák meg, hiszen az elmúlt négy évben nem igazán történt előrelépés ezen a téren.

Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült a két nagy magyar pártnak, az MKP-nak és a Most-Hídnak megegyezni egy közös indulásban, Bárdos elmondta, az igyekezet mindkét fél részéről megvolt. Mint fogalmazott, az Európai Parlamentbe történő választások végeredménye figyelmeztető jel volt, ugyanis nem jutott ki Brüsszelbe egy magyar nemzetiségű szlovákiai képviselő sem. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy megszülessen egy széles összefogás, ám a Most-Híd és szatelitpártja, az MKDSZ nem volt hajlandó megígérni, hogy a legközelebbi választások után nem lép koalícióra a Smerrel – magyarázta Bárdos.

Véleménye szerint nem lehet a választókat becsapni, a Híd mégis megtette. „Szerintem becsapta a választókat a Most-Híd a 2016-os választások után, amikor koalícióra léptek a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a Smerrel”. Ráadásul ez a koalíció nem hozott átütő eredményeket a szlovákiai magyar kisebbség jogainak kiterjesztése tekintetében – mondta.

Cáfolta Bugárék azon kommunikációját is, miszerint felhőtlen a szlovák–magyar együttélés, hivatkozva a Zuzana Falathová körül épp a napokban kitört botrányra, amikor is a muzeológust nézetei miatt megfenyegették és elbocsátották az állásából. Az MKÖ listavezetője hangsúlyozta azt is, hogy a Híd részéről óriási hiba volt, amikor a Kuciak-gyilkosságot követően a hírhedt harmadik mondatra hivatkozva a Bugár Béla vezette Most-Híd nem lépett ki a kormánykoalícióból.

Kérdésre válaszolva megerősítette, amennyiben a Magyar Közösségi Összefogás kormányra jut, biztosan nem lép koalícióra a Smer-rel, az SNS-szel, de kizárta a Kotleba vezette A Mi Szlovákiánk Néppárttal és Štefan Harabin pártjával való együttműködést is. Felhívta a figyelmet arra, hogy 30 évvel a rendszerváltás után a kormány miniszterei korrumpálódtak, alvilági összefonódások rajzolódnak ki a főügyész és a politikai vezetők között.

Hangsúlyozta a változás fontosságát, amelynek részesei szeretnének lenni. „Szlovákia lakossága változást akar, igazságos jogállamot szeretne, ebben érdekelt az MKÖ és jelöltjei” – húzta alá. Bárdos kijelentette, igenis meg kell mondani a választóknak, hogy kivel nem vagyunk hajlandók együttműködni, és miért nem.

A műsorvezető megjegyezte, hogy az MKÖ listáján szerepelnek azok a politikusok is, akik a 90-es években gyakran emlegették az autonómiát. „Az a szó, hogy autonómia, jelenleg már nem játszik?” – tette fel a kérdést. „Kedves szerkesztő úr, nem kell félni a magyar nemzetiségű emberektől, sem a jelöltjeiktől. Nem akarjuk megváltoztatni a határokat, de természetesen az önrendelkezés szerepelni fog a programunkban” – jelentette ki Bárdos Gyula, hozzátéve, hogy tíz napon belül elérhető lesz az MKÖ közös programja.

A magyar-szlovák államközi kapcsolatokra kitérve a műsorvezető úgy fogalmazott, az MKP olyan párt, amelyet Orbán Viktor kormánya támogat. Bárdos visszakérdezett, milyen támogatásra gondol, hiszen ez év májusáig az Európai Parlament Néppártjának a Fidesz/KDNP mellett a Most-Híd is tagja volt az MKP mellett. Határozottan cáfolta, hogy bárki, bármilyen országból befolyásolná az MKP, vagy az MKÖ politikáját. Azt azonban elismerte, hogy az Orbán-kormány migrációs politikáját követendő példának tartja, akárcsak Európa egyre nagyobb része.

A TA3 ma este nyolc órától megismétli vasárnapi adását, melynek Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás listavezetője volt a vendége.

(Forrás: TA3)