Keszegh Béla, Komárom polgármestere (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az év végi utolsó testületi ülés egyik sarkalatos pontja volt az ingatlanadó és a szemétilleték emelése. A népszerűtlen lépésre azért került sor, mert az állam egyre nagyobb terheket ró az önkormányzatokra, amelyek több százezer euró kiadással járnak, ezen felül pedig jelentősen csökkent a város tervezett bevétele is – fogalmazott Keszegh Béla polgármester évértékelő sajtótájékoztatóján.

Az adóemelési hullám szinte minden szlovákiai települést érint, ennek leginkább gazdasági okai vannak – tette hozzá a polgármester, rámutatva, hogy míg az utolsó helyi adó emelésekor, 2008-ban a minimálbér 241 euró volt, addig 2020-ban ez az összeg 580 euróra emelkedik. Az átlagkereset pedig 723 euróról 1063 euróra emelkedett az elmúlt 10 évben.

A várost terhelő kiadásokról szólva elmondta, az utóbbi években a parlament egy sor olyan döntést hozott, amelyek miatt megnövekedtek a város kiadásai.

A szemétilleték utáni büntetés 150 ezer euróval, a végrehajtási amnesztia mintegy 135 ezer euróval, a kötelező béremelések 450 ezer euróval, a rekreációs utalványok 210 ezer euróval, a téli járdatakarítás 60 ezer euróval növeli a város kiadásait – sorolta. Ezen felül a magán idősgondozás becsült összege 100 ezer euróval, az „ingyenebéddel” kapcsolatos iskolakonyha-fejlesztés is további százezrekkel terhelte meg Komárom költségvetését. „Mindent összevetve egy 800 ezer eurós emelkedésről beszélhetünk” – húzta alá a polgármester.

Ezért vált szükségessé, hogy 2008 után először emeljék meg az ingatlanadót, valamint 2012-es utolsó emelése után a szemétilleték emelését is jóváhagyta a komáromi képviselő-testület.

Egy átlagos, 60 négyzetméteres lakás esetében az eddigi évi 8,40 euró helyett az új javaslat szerint évi 18 euróra emelkedik az ingatlanadó.

Ez havonta 1,50 eurót jelent, a havi plusz teher 0,80 euró egy kisebb lakás esetében – magyarázta a polgármester.

Egy átlagos családi ház esetében, kerttel, udvarral, garázzsal számolva az eddigi évi 71 euróról 84 euróra növekedik az ingatlanadó, ami havonta összesen 7 euró növekedést jelent. Az eddigihez képest ebben az esetben a plusz költség 1,08 euró.

2020-tól 5 euróval emelkedik a szemétdíj Komáromban. A szemétilleték mértékének növeléséről Keszegh Béla elmondta, eddig 27 eurót fizettek a lakosok, ám az egy lakosra eső átlagos kiadás már eddig is 34 euró volt. „Így lakosonként 7 eurót fizetett hozzá a költségekhez az önkormányzat. Jelenleg azért vált szükségessé a szemétilleték emelése, mert egy kormányzati döntés alapján az önkormányzatoknak büntetést kell fizetnie a szeparáció mértéke szerint” – magyarázta.

A kedvezményekről szólva elmondta, az ingatlanadó esetében marad az a külön adósáv, amely a külterületeken élőket érinti, ott ugyanis alacsonyabb az adókulcs.

Az eddig 70 év felettieknek járó kedvezmény korhatárát csökkentették 65 évre, ami azt jelenti, hogy ezen kor felett csak a felét kell fizetni az ingatlanadónak, függetlenül attól, hogy lakásról, vagy családi házról van szó. Ezen felül az egészségkárosultak is csak a felét fizetik az ingatlanadónak – jegyezte meg.

Keszegh Béla elmondta, az egyes adókat és illetékeket negyedévente is lehet utalni, de átutalással lehetőség van akár havi törlesztésre is. Megjegyezte, a szemétilleték visszaigényelhető abban az esetben, ha az illető személy igazolni tudja, hogy hosszabb ideje nem él Komáromban. Az idősek otthonában tartózkodó személyeket pedig automatikusan felmentik a szemétilleték fizetése alól. A tartósan külföldön tartózkodó személyek az átmeneti lakhelyük igazolásával szintén automatikusan mentesülnek a szemétilleték fizetése alól.

A polgármester összegezve elmondta, egy lakásban élő négytagú család esetében 2,46 eurós emelkedésről van szó, családi ház esetében pedig 2,75 eurós növekedéssel lehet számolni. 65 év feletti nyugdíjas házaspár havonta 0,90 euró növekedéssel számolhat, egy egyedül élő nyugdíjas számára pedig mindössze havi 40 centtel emelkedik az ingatlanadó.