Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Bár tavaly összességében kevesebb közlekedési baleset történt, mint 2018-ban, de több volt a halálos áldozat, összesen 245 ember vesztette életét – közölte sajtótájékoztatóján Róbert Bozalka, az országos rendőrfőkapitány helyettese.

„Európában azok közé az országok közé tartozunk, ahol a legkevesebb a halálos közúti balesetek száma” – tette hozzá Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány. A V4-es országok közül Szlovákiában a legkevesebb a halálos baleset, Ausztriában is rosszabbak a statisztikák.

A balesetek csaknem fele a gépjárművezető hibájából történt, ezen belül is gyakori ok a telefonálás. A balesetek 12 százaléka gyorshajtás miatt következett be, a harmadik helyen pedig az útkereszteződésben elkövetett közlekedési szabálysértések szerepelnek a statisztikákban.

A legtöbb halálos baleset Kassa megyében történt, a legkevesebb Pozsony megyében. A legsúlyosabb a tavaly novemberben Nyitra közelében történt buszbaleset volt, melynek során 12-en vesztették életüket.

A legtöbb baleset csütörtökön és pénteken történik az utakon, a legbiztonságosabb nap a kedd. Tavaly több gyalogost gázoltak el Szlovákiában, mint az előző évben, dacára a rendőrség folyamatosan zajló felvilágosító kampányának, amely idén is folytatódik.

A rendőrség idén a legveszélyesebb útszakaszokra és a gépjárművezetők alkoholfogyasztásának ellenőrzésére fog koncentrálni, és alkalmazni fogja az objektív felelősség elvét.