Kultúrműsor (fotó: BT, Felvidék.ma)

Idén is tartalmas kultúrműsorral kedveskedtek Dunaszerdahely város lakóinak a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett ünnepi alkalmon. A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ megtelt kultúrára szomjazó polgárokkal, zömmel szülőkkel, nagyszülőkkel, akik azért jöttek, hogy lássák a rendezvényen fellépő csemetéiket.

Rajkovics Haizok Melinda, az est műsorvezetője Reményik Sándor Templom és iskola című költeményével indította a gazdag programot, hiszen ennek a versnek a mondanivalójánál mi sem lehet aktuálisabb napjainkban, amikor a magyarságunk és a megmaradásunk a tét.

Karaffa Attila, a Pázmaneum Polgári Társulás ügyvezető elnöke, Dunaszerdahely alpolgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, fontos elfogadnunk más és saját nemzetünk himnuszának fontosságát. Törekednünk kell arra, hogy ne csak ápoljuk kultúránkat és hagyományainkat, hanem éljük is meg azokat. Magyarnak lenni annyit tesz, hogy megtaláljuk azt, amitől magyarok vagyunk, s nem adjuk fel múltunkat, sem pedig a jövőnket.

Karaffa Attila, Dunaszerdahely város alpolgármestere (fotó: BT, Felvidék.ma)

„Ki kell állnunk a kultúránkért és hagyományaink megőrzéséért” – hangsúlyozta.

A magyar kultúra kincsestára végtelen, így az este folyamán nemcsak az ünnepi, gondolatok, beszédek kaptak fontos szerepet, hanem a kulturális programok is, amelyek sorában zenés-verses összeállítások, énekek, furulyaszó tette élettelivé a magyar kultúra napját.

Novus Ortus Diákszínpad (fotó: BT, Felvidék.ma)

A helyi csoportok közül először a Novus Ortus Diákszínpad tagjai léptek a színpadra, majd a Szent János Alapiskola diákjainak zenés-verses összeállítása következett.

Az ünnepi beszéd megtartására a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjét, Kovács László nyugalmazott gimnáziumigazgatót, történészt kérték fel, aki úgy fogalmazott, nem véletlen, hogy Kölcsey verse a nemzet, s a magyar kultúra napjának himnusza lett. Kölcsey sorait olvasva, elemezve láthatjuk, hogy a Himnusz hogyan járul hozzá magyar kultúránk megéléséhez azon folyamatok által, melyek naggyá tették a magyar hazát.

Költőnk hangsúlyozta, hogy a balsors tépte nemzetnek egyetlen lehetősége maradt, hogy Istenhez fohászkodjon, miként a keresztény vallás nagy szerepet játszott az akkori polgári világban.

A Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkórusa (fotó: BT, Felvidék.ma)

Ezt követően a Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkórusának műsorát hallhatta a közönség, Gaál Zöld Ágnes vezényletével.

Minden bizonnyal 2020 a csodák éve lesz, miként azt is megélhettük, hogy a magyar kultúra napján egy rapprodukció szólt a színpadon José előadásában, aki a Lesz még nyár c. rap dalát adta elő.

A helyi csoportok közül a Magángimnázium diákjai, a Vox Camerata kamarakórus és a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjának előadását hallhatta és láthatta a nagyérdemű.

A rendezvényen a meghívott vendégek soraiban jelen volt Jankovics Gyula, a pozsonyi magyar nagykövetség tanácsosa. Az ünnepi est végén mi sem szólhatott volna szebben, mint magyar nemzeti imánk, a Himnusz.