Fotó: Danič Adrianna

A nánai kisiskolásokról többször is olvashattunk az utóbbi időben. A karácsonyi ünnepkör vége felé egy kis koncerttel lepték meg a hívőket. Dr. Dorna Mónika énekszakos tanítónő igényes műsorszámokkal készült a szentmisét követő koncertre. 

Karácsony örömét a 8-10 éves gyermekek (lányok és fiúk) az Ave Maris Stella gregorián énekkel, valamint a késő középkori énekek 1582-ben megjelent Piae cantiones című gyűjteményéből a Personent hodie és a Gaudete, gaudete – számokkal juttatták kifejezésre, melyeket magyar fordításban is tolmácsoltak.

A lányok kórusa (Fotó: Danič Adrianna)

A latin nyelvű szöveg nem tűnt a gyerekek részére nehezen előadhatónak, viszont a szöveggel való megbirkózás nem volt könnyű – vallotta tanítónőjük.

Ezek a gyerekek már a betlehemezéssel is bizonyították, hogy tehetségesek, bátrak és ügyesek. Emellett vasárnaponként a szentmisén is ministrálnak. Vannak, akik már az 5-9. tagozatra járnak Párkányba, de szülőfalujuk és az itteni kisiskola biztos alapot adott számunkra, hogy kibontakoztathassák tehetségüket. Minden rendezvény főszereplői, a Csemadok helyi alapszervezete is szerepelteti őket.

A fiúk kórusa (Fotó: Danič Adrianna)

A közreműködő gyerekek a következők voltak: Danič Ádám, Kanozsai Jázmin, Khéli Emma, Kurcz Fanni, Nagy Dániel, Nemes Csenge, Nemes Kincső és R. N. Pillai Mark.