Fotó: Denník-N

Robert Fico, a Smer elnöke csütörtökön tévévitára hívta ki Andrej Kiskát. A volt államfő, a Za ľudí párt elnöke aznap este bejelentette, elfogadja a kihívást, de először a február 16-i tévévitán vesz részt Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfővel, utána Ficóval is kiáll szópárbajra.

„De közönség előtt, egyetemi hallgatók előtt, a vitát pedig közvetítheti minden tévécsatorna, amelyiket érdekli”– mondta Kiska egy videóüzenetben és megjelölte a témákat is.

Ezek a Kuciak-gyilkosság és azok az emberek, akiknek a neve felmerült a gyilkossággal összefüggésben, továbbá a Nemzeti Futballstadion felépítése és a stadion ára, az útdíjrendszerre korábban kiírt pályázat, valamint az egészségügy és az oktatásügy állapota.

Robert Fico a migránsokról szóló tévévitára hívta ki Kiskát, utalva az ellenzéki pártelnök egyik kijelentésére, amely szerint Szlovákiának sikeres országként kötelessége lenne segíteni „néhány száz, vagy ezer emberen, akik a háború és az erőszak elől menekülnek”.

Fico ezzel nem ért egyet, a lehetséges biztonsági kockázatokra és az ország jellegének megváltozására hivatkozva. „Kész vagyok vitázni önnel”– reagált Fico Kiska videóüzenetére.