Illusztráció (Fotó: TASR)

Január 20-ig több mint 2882-en kérvényeztek személyi igazolványt 15 év alatti gyerekek számára. Ezzel az igazolvánnyal elsősorban az Európai Unióban lehet utazni – mondta a TASR-nek Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A szóvivő elmondta, a 15 év alatti gyerekek személyi igazolványa az érvényességét tekintve különbözik a szokásos személyazonosító igazolványtól, nem tartalmaz további információkat. Azoknak a gyerekeknek, akik még nem járnak iskolába, nem kell aláírniuk a dokumentumot.

A hat év alatti gyerekek igazolványa két évig érvényes, a hat-tizenöt éveseké öt évig

– mondta a szóvivő.

Ha a gyereknek van érvényes személyazonosító okmánya, 15 éves kora után nem köteles újat kérvényezni. Bárdyová azt mondta, ezt csak akkor kell megtenni, ha az igazolvány lejárt. A lejárt dokumentumot le kell adni.

Az igazolvány elsősorban úti okmányként szolgál, érvényes az Európai Unió országaiban, de más országokban is, például Svájcban, Szerbiában és Montenegróban.

A gyerek személyi igazolványát törvényes képviselőjének kell kérvényeznie. A szülőnek be kell mutatnia személyi igazolványát, gyermeke születési anyakönyvi kivonatát vagy útlevélét.

A személyi igazolvány kiállításáért 4,50 eurót kell fizetni.

A jogszabály 2019. december 1-jén lépett hatályba.