A komáromi Selye János Gimnáziumban 2011. szeptember 1-jétől újraindult a nyolcéves gimnáziumi oktatás az alapiskolák 5. osztályát befejezett tanulók részére. A gimnázium igazgatósága 2020. február 25-én (kedden) nyílt napot rendezett az érdeklődők, az ide jelentkezni szándékozó ötödikes diákok és szüleik számára a gimnázium épületében.

Bemutattuk intézményünket, az itt folyó oktatás formáit és lehetőségeit. A tájékoztató középpontjában természetesen a nyolcéves gimnázium óraterveinek, célkitűzéseinek és a felvételi követelményeinek a bemutatása állt. A kerettörténet humoros formában – Szabó Gábor tanár úr ötletgazdának köszönhetően – Kalózok kincse a gimiben című történet volt.

Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója a program végén kis ajándékkal kedveskedett a diákoknak. Köszönet a II.N osztály diákjainak, akik nagy szeretettel és odaadással foglalkoztak leendő prímósainkkal. Délelőtt a diákok megnézhették az itt folyó oktató-nevelő munkát, majd óralátogatásokon is részt vettek, a szülők és pedagógusok kötetlen beszélgetés során választ kaphattak érdeklődő kérdéseikre. Az érdeklődés és a pozitív vélemények optimizmusra adnak okot, a tanulók és szüleik egyaránt kedvezően nyilatkoztak a nap tapasztalatairól. A 2020/21-es tanévben a tanügyi hivatal engedélye alapján egy osztályt 24 diákkal indíthatunk.

A nyolcosztályos képzésre legkésőbb április 8-ig kell leadni a jelentkezést abban az alapiskolában, amelyet a tanuló látogat, vagy a jelentkezési lapot személyesen be lehet hozni a gimnáziumba április 20-ig. A felvételi vizsga május 11-én hétfőn magyar nyelvből, szlovák nyelvből és matematikából lesz, bővebb információk a www.sjg.sk honlap Felvételi menüpontjában találhatóak.

Sok-sok diák kitűnő eredményt ér el a különböző versenyeken. Az iskolai pedagógiai program nyújtotta előnyök (emelt óraszámban tanítjuk pl. a matematikát, a második idegen nyelvet, informatikát és a testnevelést, szorosan együttműködő szakembergárda, egységes nyelvoktatás – főnyelv az angol, és második nyelvet választhatnak: német vagy spanyol, kreativitáson alapuló órai tevékenységek, tantárgyközi kapcsolatokra építő diákközpontú tanórák, gazdag szakkörkínálat, tehetséggondozás, egyéb programok: tanulmányi kirándulás, színházlátogatás, sítúrák, énekkar, tánctanfolyam) pedig szakmai-módszertani szempontból is életképes alternatívát kínálnak mindazoknak, akik az oktatás lehetőségét fontolgatják gyermekük számára.

A Selye János Gimnázium igazgatósága tisztelettel meghívja az érdeklődőket a Világ kávéi – Kávy sveta kávézóba (Klapka tér) a nyolcéves tagozat diákjainak munkáiból készült kiállítás megnyitójára, amely 2020. március 3-án kedden 17 órakor kerül megrendezésre. A kiállítást megnyitja: Szabó Gábor, a Selye János Gimnázium tanára. A rendezvény támogatója a Selye János Gimnázium Szülői Szövetsége.