Fotó: TASR/AP

Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudná tartóztatni a menekülőket – jelentette ki Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője pénteken a CNN Türk hírtelevízió élő adásában arra az értesülésre reagálva, hogy az ország megnyitotta határait az Európába vágyó menekültek előtt.

Kifejtette: a Szíriában zajló támadások következtében „mozgolódás van” mind Törökországban az Európába, mind Szíriában a Törökországba tartók körében. A szóvivő emlékeztetett: Törökország már korábban közölte, hogy kapacitásai megteltek, nem bír el egy újabb menekülthullámot, és ezért a kialakuló nyomás már nem tartható a saját oldalán.

Ankara menekültpolitikája nem változott, de már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket – mondta Celik.

A szóvivő hozzátette: konkrét támogatást akarnak látni az Európai Uniótól. Csütörtökön 33 török katona meghalt, mintegy 30 pedig megsebesült egy légicsapásban a Törökországgal határos északnyugat-szíriai Idlíb tartományban. A források szerint a támadást a szíriai kormányhadsereg vagy a vele szövetséges Oroszország légiereje hajthatta végre.

A légi csapás hírére Recep Tayyip Erdogan török elnök rendkívüli ülésre hívta a stábját csütörtökön este, Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter pedig telefonon egyeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral az Idlíbben történtekről. A Reuters hírügynökségnek a török biztonsági erők két tisztje pénteken azt mondta, hogy a török hadsereg tüzérsége válaszul lőni kezdte a szíriai kormányerők idlíbi állásait.

Ezzel párhuzamosan csütörtökön késő este a Reutersnek egy név nélkül nyilatkozó magas rangú török tisztségviselő azt is elmondta, Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő „szíriai” menekülteket.

Az illető elmondása szerint a török rendőrség, parti őrség és határőrség parancsot kapott arra, hogy ne állja útját a „szíriai” menekülteknek. Az egyelőre nem világos, hogy a Reuters-jelentések miért kifejezetten csak a szíriai menekülteket említik.

Hami Aksoy török külügyi szóvivő pénteki közleményében azt írta, hogy a szíriai események, amelyek miatt emberek százezrei váltak földönfutóvá Idlíb tartományban, tovább növelték a már amúgy is Törökországra nehezedő migrációs nyomást. Aksoy aláhúzta: „több Törökországban tartózkodó menekült és migráns, akiket e fejlemények aggodalommal töltöttek el, megindult a nyugati határok felé”. „Amennyiben romlik a helyzet, ennek kockázata fokozódni fog” – hívta fel a figyelmet.

Az NTV török hírtelevízió pénteken reggel arról számolt be, hogy egy körülbelül 150 fős afgán menekültcsoport tart a Törökország és Görögország közötti pazarkulei határátkelőhöz, miután a Törökország és Bulgária közötti kapikulei átkelőhelynél nem jártak sikerrel. A menetben nők és gyerekek is vannak.

Az NTV helyszíni tudósítója úgy tudja, a kapikulei határőrök azt mondták a menekülteknek, hogy ott nem kelhetnek át, csak erdős területen vagy a görög–bolgár határfolyón, az Evroszon keresztül.

A tudósító értesülése szerint a menekülteket afgán egyesületek buszokkal szállították Isztambulból a kapikulei határhoz, ahol legalább két órát várakoztak a fagyponthoz közeli hidegben. Egy törökül is beszélő afgán nő a riporternek azt mondta, hogy hajnali egykor érkezett hozzájuk a hír a határnyitásról, az autóbuszok pedig már várták őket és ingyen szállították a határra. A nő állítása szerint a török csendőrök azt mondták neki, hogy a tengeri átkelés engedélyezett.

A Demirören török hírügynökség ezzel párhuzamosan 300 olyan menekültről írt, akik Isztambulból jöttek és a pazarkulei határátkelőhöz tartanak. A Demirören úgy tudja, hogy szíriaiak, irániak, irakiak, marokkóiak és pakisztániak is vannak közöttük. Mindazonáltal hozzáteszik: folyamatosan nő a határhoz közeli Edirne városába érkezők száma. A hírügynökség továbbá jelentett arról is, hogy az Égei-tenger partján, a török Canakkale tartomány Ayvacik körzetében is gyülekezni kezdtek a menekültek, hogy átkeljenek a görög Leszbosz szigetére, valamint Izmir tartomány Dikili körzetében is 160 migráns sereglett össze a tengerparton.