A Határtalan Képzőművészet kiállítás felvidéki alkotói a zentai kiállításon (Fotó: Miglinczi Éva)

A magyarországi Kernstok Károly Művészeti Alapítvány és a Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület közös gondozásában létrejött, fiatal képzőművészeket bemutató ötállomásos kiállítás, második helyszíneként, Zentára érkezett.

A kiállítás első állomásának a magyar kultúra napjához kapcsolódóan, a Szabadkai Kortárs Galéria adott otthont. A tárlaton, a kortársművészet különböző technikáival készült alkotásokkal, huszonnégy fiatal művész mutatkozott be, fele-fele arányban, Felvidéket és Vajdaságot képviselve. Innen érkezett a tárlat anyaga Zentára, a Városi Múzeumba, ahol március 12-ig tekinthető meg a galéria nyitvatartási idején.

A több mint nyolc hónapos előkészítő és megvalósító munka, és a kiállítás további útjának művészetmenedzsere Miglinczi Éva, a Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület munkatársa, szerkesztő, művészeti író.

Az ötlettől a megvalósításig, és ezen túl: az ehhez szükséges pályázati támogatások beszerzése, a kurátori munka, a katalógus szerkesztése, a művek begyűjtése és azok vámoltatása, mind az ő elkötelezettségét dicséri.

Az anyaországi főszervező alapítvány és a felvidéki szervező egyesület programjához partnerként csatlakoztak vajdasági kulturális intézmények: a Szabadkai Kortárs Galéria, a Thurzó Lajos Oktatási-Művelődési Központ, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ.

A Határtalan Képzőművészet vándorkiállításának tárlata (Fotó: Miglinczi Éva)

A zentai Városi Múzeumban a megnyitón felvezetőt mondtak a vajdasági kurátorok: Brenner János szerkesztő és Blaskó Árpád, a Szabadkai Kortárs Galéria igazgatója, tervezőgrafikus. A kiállítást megnyitotta Hugyik Richárd, a Thurzó Lajos Oktatási-Művelődési Központ igazgatója.

A bemutatkozó fiatal alkotóművészek vajdasági képviselői: Acsaji Györgyi, Argyelán Zita, Gubik Korina, Kincses Endre, Lázár Tibor, Monyov Glória, Pesti Emma, Raffai Ingrid, Sándor Laura, Tarkó János, Újházi Adrienn és Vass Szabolcs.

Akik alkotásaikkal a Felvidéket képviselik: Éliás Ádám, Kršnákova Alexandra, M. Kiss Márti, Majer Éva, Mazán Anikó, Méry Beáta, Nagy Judit, Szunyog Júlia, Szűcs Gábor, Tarcsi Ádám, Török Bianka és Vámos János.

A csoportos kiállítást a Határtalan képzőművészet című album kíséri, melyben az alkotók bemutatkozása és alkotásainak fotói mellett megszólalnak a vajdasági kurátorok, akik hozzászólásukat ezzel a gondolattal zárták:

„A témák, az alkalmazott technikák és műfajok tekintetében igen széles spektrum rajzolódik ki, s ismerve minden egyes alkotó ars poeticáját, a kísérletezéssel, a (tulajdonképpen tudományosnak tekinthető) kutatással is találkozhattunk, mellyel egy újabb, más természetű „határfogalmat” mostak, mosnak el: a tudomány és a képzőművészet között meghúzódót. És ha már itt tartunk, befejezésül nem is idézhetünk mástól, mint Stephen Hawkingtól, aki így fogalmazott: „A civilizáció hajnala óta az ember arra vágyik, hogy megértse a világ alapjául szolgáló rendet. Kell, hogy legyen valami nagyon különleges az univerzum határainak természetében. És mi lehetne különlegesebb annál, mint hogy nincsen határ. És nem lehetnek határai az emberi törekvésnek sem. Mindannyian mások vagyunk” – ezzel pedig eljutottunk a leglényegesebb szempontig.”

Városnézés Szabadkán – a felvidéki csapat Blaskó Árpáddal (Fotó: Miglinczi Éva)
A zentai állomást követően a „határtalanok” kiállítása a Felvidéken folytatódik, Révkomáromban, majd Dunaszerdahelyen.

A kiállítás gondozója, Miglinczi Éva ütemezése alapján, a Magyar kultúra napján elindult kiállítás, június 4-én, a Nemzeti összetartozás napja emlékünnepség keretében fejeződik be Tatán, mely méltó befejezésként kiemeli a kiállítás küldetését, a nemzeti együvé tartozást és a „határtalan képzőművészet” megtartó erejét.