Illusztráció (pixabay.com)

Jelentősen növelni akarja a kormány a tesztelések számát Szlovákiában. Az állami laboratóriumok mellett a magánkézben lévők is tesztelni fognak.

Tíz napon belül napi négyezer tesztet tudnak majd elvégezni. Ezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette ki Igor Matovič kormányfő és Marek Krajčí egészségügy-miniszter.

„Kevés tesztet csináltunk, így mindnyájan hazudtunk egymásnak, amikor azt állítottuk, hogy jól állunk. A válság kezelése szempontjából sokkal jobb, ha kimondjuk az igazat. Lehetnek majd olyan napok is, amikor száz pozitív teszteredmény lesz” – figyelmeztetett Matovič.

Krajčí elmondta:

az egészségügyi minisztériumnál bevezettek egy online rendszert, amelyen keresztül az egyes egészségügyi intézmények jelezhetik, hány védőmaszkra van szükségük, és hányat használtak el eddig.

A kormányfő hozzátette: azok az egészségügyi intézmények, amelyek regisztráltatják magukat ebbe a rendszerbe, vasárnapig megkapják a védőfelszereléseket.

„Sürgetni fogom az illetékeseket, hogy minden intézménybe eljussanak a segédeszközök” – mondta Matovič.

Az egészségügy-miniszter hozzáfűzte:

csütörtök óta helikopterekkel hordják szét a védőfelszereléseket, többek között a fogorvosoknak is, akik legalább annyit kapnak, hogy a halaszthatatlan kezeléseket el tudják végezni.

A romatelepekkel kapcsolatban a kormányfő elmondta: itt a legnagyobb a veszélye annak, hogy a járvány tömeges méreteket fog ölteni. A telepeken ugyanis egy ember akár 20 másikat is megfertőzhet.