Szlovák Köztársaság Központi Válságstábja (Fotó: tasr)

Szlovákiában betiltanak minden sport, kulturális és tömegrendezvényt annak érdekében, hogy megakadályozzák a COVID-19 vírus terjedését, amelynek jelenlétét már 7 embernél mutatták ki.

Két újabb esetet jelentettek az illetékesek, így jelenleg 7 a fertőzöttek száma, az elvégzett vizsgálatok alapján azonban 541 minta negatív volt.

A központi válságstáb az egyre veszélyesebb COVID-19 koronavírus terjedése miatt március 10-től betilt minden nyilvános sport, kulturális és tömegrendezvényt, egyelőre 14 napra

– ezt Peter Pellegrini kormányfő, az egészségügyi tárca vezetésével megbízott miniszter mondta  azzal, hogy ezt az időtartamot még megváltoztathatják, meghosszabbíthatják.

Szlovák Köztársaság Központi Válságstábja (Fotó: tasr)

A válságstáb továbbá elrendelte a 14 napos vesztegzárat minden olyan egyén számára, aki a vírussal leginkább fertőzött országokból, így Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából, Iránból érkezik haza.

„A most meghozott intézkedések csökkenthetik a COVID-19 vírus terjedésének lehetőségét” – hangsúlyozta Peter Pellegrini.

Otthoni vesztegzár

Azok a személyek, akik Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából, Iránból érkeznek haza Szlovákiába, otthon lesznek vesztegzárban a többi családtagjukkal együtt, illetve mindazokkal, akikkel közös háztartásban élnek.

A Szlovák Köztársaság fő higiénikusa, Ján Mikas a közeljövőben kiadja az otthoni kötelező karanténra vonatkozó előírásokat. Akik nem tartják be ezeket az előírásokat, 1650 eurós büntetéssel számolhatnak.

„Az otthoni karantén azt jelenti, hogy az érintettek csak a házimunkát végezhetik el, tehát a munkahelyükre nem mehetnek be és egyáltalán nem hagyhatják el az izoláció helyszínét” – jelentette ki Ján Mikas.

„Mindenki, aki most tér haza Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából, Iránból, köteles felvenni a kapcsolatot orvosával  és beszámolni a külföldi tartózkodásáról, aki majd tájékoztatja őt a további tudnivalókról és tennivalókról” – fogalmazott Peter Pellegrini.

Pellegrini (Fotó: tasr)

A kormányfő elmondta azt is, hogy a bevezetett intézkedésekkel szeretnék megnyugtatni a kedélyeket Szlovákiában. Ezért is szigorították az iskolákban bevezetett megelőző intézkedéseket.

„Az oktatásügyi minisztérium elrendelte valamennyi külföldi tanulmányút, sítúra, verseny, erdei iskola törlését” – tette hozzá a kormányfő.

Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a szülők a kényszerszünidő alatt lehetőleg ne bízzák gyermekeiket a nagyszülőkre, mert ez a korosztály a leginkább veszélyeztetett, leginkább fogékony a fertőzésre és a betegség menete náluk a leghosszadalmasabb.

Hét igazolt eset

Szlovákiában eddig hét fertőzöttet tartanak nyilván, a negatív minták száma 541.

Pozsonyon kívül Turócszentmártonban és Kassán is van beteg, az utóbbi két páciens utazásuk során fertőződött meg, és lakhelyük kórházának fertőző osztályán kezelik őket.

„A területi közegészségügyi intézmények a fertőzöttek lakhelyén foglalkoznak az esetekkel, felkeresik mindazokat, akikkel a betegek érintkezésbe kerültek és bebiztosítanak mindent, hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését. Megállapítottuk azonban, hogy a vírus terjedése nem jelent komolyabb veszélyt, járványról most még nem beszélhetünk. A higiénikusok állandó készültségben vannak, szüntelenül figyelik a helyzetet. Megtesznek mindent azért, hogy nagyobb járványra ne kerüljön sor” – jelentette ki Ján Mikas.

Az általános orvosokat tájékoztatják, miként legyenek urai a helyzetnek. A rendelőket fokozatosan ellátják védőmaszkokkal, a kórházak már rendelkeznek mindezekkel, és a további készletek is biztosítottak.

A hivatalos közlemény ITT>>> olvasható.
Forrás: http://www.uvzsr.sk