Az alsópokorágyi Tankó István családi gazdaságát szerte a környéken jól ismerik. A Gazdaudvar már a kilencvenes évektől várja a kuncsaftjait, akik egyre többen vannak, s akiknek a többsége ragaszkodik a megbízható, nívós termékeket kínáló családi bolthoz. Tankóéknál nem volt kérdés, hogy a két fiú is bekapcsolódik a családi vállalkozásba, immár együtt működtetik tovább a céget, s próbálnak kitűnni egyedi ízű minőségi termékeikkel.
A Tankó család génjeiben van a mezőgazdaság szeretete, hisz már a nagyapa lerakta a családi gazdaság alapjait, aki sertéseket és marhákat tartott. Ez is nagyban befolyásolta azt, hogy id. Tankó István Komáromba jelentkezett a Mezőgazdasági Szakközépiskolába, majd annak elvégzése után 16 évig a bátkai Állami Gazdaságban dolgozott a gyümölcsészeti és szőlészeti részlegen.
Ezzel egy időben édesapjával családi vállalkozásba fogtak. Mivel 11 hektár földjük volt, úgy döntöttek, hogy önerőből elindítják a családi gazdaságot. A 11 hektáron a saját állataik részére takarmánygabonát és kukoricát termesztettek, s négy anyadisznóval és pár marhával beindult a kisüzem. Mivel a kilencvenes években még működtek a vágóhidak, nem okozott gondot az állatok levágása és feldolgozása.
A gazdaság működtetésébe fokozatosan besegítettek a fiai, István és Tamás is. Utóbbi egyenesen beleszületett a családi vállalkozásba. Ma már természetes a munkamegosztás közöttük, hiszen István a pályaválasztáskor a kassai állatorvosi szakot választotta, mivel jobban érdekelték az állatok, addig öccse Nyitrán végzett a mezőgazdasági egyetemen. S ha már így adódott, a családi farmon István foglalkozik az állatokkal, Tamás a növénytermesztést irányítja, édesapjuk pedig összefogja a vállalkozást. Mintegy 30 anyadisznó, évi 420-500 vágósertés, 50 marha van a családi gazdaságban, amelyeket ma már helyben dolgoznak fel és adnak el.
Nincs könnyű dolguk, éjjel-nappal dolgoznak, s ahogy mondja, a piaci viszonyok mellett ki vannak téve az időjárás viszontagságainak is. Látszólag az elmúlt 30 év alatt nem sok minden változott, holott a családi gazdaság szinten tartása évről évre egyre nehezebbnek bizonyul. A régió vágóhídjai ugyanis egymás után fejezték be a működésüket, s id. Tankó István a fiaival közösen úgy döntött, létrehozza az úgynevezett Gazda-udvart, vagyis helyben Alsópokorágyon dolgozzák fel és értékesítik az állatokat.
Id. Tankó István évtizedek óta szívvel-lélekkel irányítja a családi gazdaságot, igazi agrármenedzser, akinek nagyon fontos, hogy folyamatosan képesek legyenek a megújulásra és eredeti termékekkel lássák el a hűséges vásárlóikat. „Aki szeretne családi recept alapján készült igazi házi disznótorost és egyéb hústermékeket kóstolni, amely tartósítószerek és más adalékanyagok hozzáadása nélkül készül, annak kifejezetten ajánlani tudjuk a Gazda-udvar termékeit. Saját magunk tenyésztette állatokból, magunk termesztette fűszerek hozzáadásával készülnek a termékeink, s mindez az egykori csehszlovák minőségi norma alapján” – mondja id. Tankó István, aki tisztában van azzal is, hogy a mai nehéz időkben a vásárlót mindig meg kell lepni valamivel. S hol másutt is lehetne meglepni az ínyenceket, mint például a kolbásszal, amelyet a bolt ajtaja mögött készítenek, így azt frissiben kapja meg a vásárló. A töpörtyűt például még melegen.
Bár a szakmai titkokról id. Tankó István nekünk sem szívesen beszél, azt azért elárulja, hogy a vágódisznót 160-180 kilósra hizlalják fel, ugyanis ilyenkor ideális a zsírtartalma a füstölésre szánt disznóhúsnak és szalonnának. Természetesen megvannak a titkai a hús feldolgozásának és a füstölésnek is.
Az alsópokorágyi gazdaságban a feldolgozás hétfőn kezdődik, amikor a vágóhídon leölik az állatokat, s azok kettéhasítva kerülnek a Gazda-udvarra, ahol kedden korán reggel elkezdődik a hús feldolgozása. A bolt szerda és szombat között várja a vevőket, de közben folytatódik a feldolgozás is. „Évente mintegy 500 disznót és 20 vágómarhát dolgozunk fel” – mondja id. Tankó, s hozzáteszi még, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel tervezik a disznók létszámának 30 százalékos emelését.
A marhahús iránt viszont jelenleg kisebb a kereslet, amit úgy próbálnak megoldani, hogy egy hűtőbox kiépítésén dolgoznak, ahol tárolni tudnák az el nem adott húst. A családi gazdaság három éve elnyerte a Gömör-Kishont regionális védjegy minősítést is, amely segít termékeik reklámozásában és könnyebb eladhatóságában – ezt már ifj. Tankó István teszi hozzá, aki örömmel újságolja azt is, hogy már nem csupán a környékbeliek érdeklődnek a termékeik iránt, hanem Szlovákia más részeiből is vannak rendszeresen visszatérő vásárlóik.
Miközben fontos számukra termékeik skálájának folyamatos bővítése, fontosnak tartják a vállalkozás anyagi stabilitásának s a nyolc alkalmazott munkalehetőségének állandó biztosítását is. S ez a húsárakat és az igényeket tekintve nem is olyan egyszerű feladat. Az elkövetkező időszakban szeretnék a most a község területén több helyen elterülő füstölőhelyiségeiket egy helyre telepíteni, ahogy terveik között szerepelnek a nyilvános disznótorok is, hogy megmutassák, hogyan is lesz a disznóból kolbász, sajt vagy szalonna. Valamikor ez a falusiak részére még teljesen természetes volt, hiszen minden udvarban legalább évente egyszer vágtak disznót, míg ma már ritkaságszámba megy egy-egy disznótor.
Az állatok feldolgozása mellett a családi gazdaság mintegy 240 hektárnyi szántóföldön gazdálkodik, amelyek különböző minőségűek, dombos területek is akadnak köztük, s bizony egyre nagyobb gondokat okoz a vadkár is. Búzát, árpát, siló- és magkukoricát, de olajos növényeket is termesztenek, amelyek egy része eladásra kerül – tájékoztat Tankó Tamás, aki megemlíti azt is, hogy egyre nagyobb sikereket érnek el a szója termesztésében, ahol közelítenek a hektáronkénti 3 tonnás mennyiséghez. A szóját nem adják el, hanem daraként az állatok takarmányozására hasznosítják. „Nincs értelme tonnánként 300 euróért értékesítenünk, amikor a szójadara 550 euróba kerül tonnánként” – tudjuk meg Tamástól.
Ifj. Tankó István, aki 2018 óta városi képviselő is, elmondja még azt is, hogy élete nagy részét Alsópokorágyon töltötte, s mint mondja, szomorúan tapasztalja, hogy a Rimaszombathoz tartozó egykori falvakat (Felsőpokorágy, Alsópokorágy, Bakti, Dúsa) ma is mostohán kezeli a város, hosszú évek óta állnak a legfontosabb fejlesztések is, elég csak az utakra vagy a kultúrházra gondolni, s aki nem itt lakik, ezt talán meg sem érti. Az elkövetkező évek alatt egyfajta prioritásként kezeli, hogy megmozduljon valami ezeken a településeken is, de ahogy hangsúlyozza, számára a város mint egységes egész a fontos, s mindent meg kell tenni azért, hogy a fiatalok – ahogy ő a személyes példájával is bizonyítja –, ne menjenek el.
David Karkulín (Agromagazín)/Gönczi Ivor (Felvidék.ma)
