Az ipolysági játszótér építés közben (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

A Fullánkocska – Žihadielko akció keretében bárki szavazhatott, hol javasolja újabb játszóterek létesítését Szlovákia területén. Az idén 9 millió szavazat érkezett és már nyilvánosságra hozták, mely helységekben örülhetnek a gyerekek az új lehetőségnek.

Hat héten keresztül egy internetes portálon gyűltek a szavazatok, és az idén a 9 millióval rekord született. Így a nyilvánosság szavazatai alapján Rozsnyón, Gútán, két kassai lakótelepen, Nyustyán, Tiszolcon, Nagytapolcsányban, Surányban, Komáromban és Dunaszerdahelyen látnak hozzá hamarosan a munkálatokhoz.

A verseny meghirdetője, a LIDL üzletlánc közjegyző jelenlétében végezte a szavazatok számlálását, a kész játszóterek átadását pedig a júniusi hétvégéken tervezik.

Az üzletlánc a szavazásra városok és községek egész sorát szólította fel. Versenyezni 179 térségnek lehetett, ebből 93 fogadta el a felkérést.

„A Fullánkocska olyan projekt, amely évek óta összekovácsolja a közösségeket, és igazi, jó kapcsolatokat teremt. Remélem így lesz ez most, az immár ötvenedik játszótér esetében is. A Maja méhecske és barátai sok szlovákiai helységnek kedvencei. A Fullánkocska projekt által ugyanis lehetőséget teremtettünk a szülők, gyerekek, nagyszülők, testvérek, barátok részére, hogy biztonságos helyen együtt tölthessék a szabadidejüket” – fejtette ki Matúš Gála, az üzletlánc vezérigazgatója.

A projekt öt éve alatt a lakosok a szavazás során 20 millió szavazatot adtak le, az idén az említett 9 milliót. A mostani alkalom minden nyertese több mint 500 ezer szavazatot kapott.

Egy-egy játszótér értéke 87 000 euró, az évek során megépített játszóterek összértéke pedig 4,35 millió euró.

A Fullánkocska elnevezésű játszóteret a 2 és 12 év közötti gyermekeknek szánják. Méretük 16×20 méter és nyolc játékelemet tartalmaznak. A felületet két részre osztják, az egyikben a 2 és 6, a másikban a 6 és 12 év közötti gyerkőcök játszhatnak. A játszótéren helyet kap két vár, homokozó, körhinta, hinta és libikóka. Valamennyi játékelemre ráfestik a Maja méhecske és barátai vidám, színes képét és a mese motívumait. Természetesen a térségben helyet kapnak padok, kerékpártároló és szemétkosarak is.

2016-tól Besztercebányán, Pozsonyban, Alsókubinban, Miaván, Bazinban, Szereden, Sztropkón, Ipolyságon, Vágsellyén, Vrbovén, Galántán, Handlován, Léván, Modrán, Pöstyénben, Szenicen, Szakolcán, Trencsénben, Nagyszombatban, Tvrdošínban, Cseklészen, Breznóbányán, Komáromban, Lőcsén, Poprádon, Rimaszombatban, Szencen, Párkányban, Bánban, Ógyallán, Kassán, Érsekújvárban, Partizánskeban, Privigyén, Rőcén, Szvitben örülhettek a gyerekek a kedves játszótereknek.

(teraz.sk/Felvidék.ma)